Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgép robbant egy nigériai laktanyában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 2. 8:31

Pokolgép robbant péntek este Nigéria fővárosának, Abujának egyik laktanyájában, a merényletnek halálos áldozatai is vannak, számukról azonban különböző források eltérő adatokat közöltek. A robbanószerkezet a laktanya belterületén kialakított piactéren lépett működésbe. A helyszín újévet váró ünneplőkkel volt tele.

Az állami televízió 30 halálos áldozatról számolt be. Katonai és kórházi források előbb 11, majd 4 halottról tettek említést.

A nigériai főváros egészségügyi szolgálatának egyik vezetője közölte: tizenkét sebesültet szállítottak kórházba, közülük négy maghalt, a többiek állapota viszonylag stabil.

Abuja polgári védelmének parancsnoka elmondta: az összesereglett emberek ettek-ittak a robbanás pillanatában. A támadás módszere a Josban karácsonykor elkövetett merényletsorozatra vall – fűzte hozzá az illetékes.

A közép-nigériai városban és környékén karácsony este legkevesebb 32 ember vesztette életét robbantásokban, amelyekért a Boko Haram nevű iszlamista csoport vállalta a felelősséget.