Középpontban a kiképzés

Szöveg: Révész Béla | 2016. október 17. 5:45

Huszonhárom, szolnoki alakulatoknál töltött évvel, hat külszolgálattal és megszámlálhatatlan gyakorlattal a háta mögött Apáti Zoltán ezredest a közelmúltban nevezték ki a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökségének csoportfőnökévé. Vele idéztünk múltat, és elemeztük a jelen feladatait.

Huszonkét évesen végezte el Apáti Zoltán a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát, s 1993-ban hadnagyként azonnal Szolnokra került, az akkor létrehozott MH 88. Légimozgékonyságú Zászlóaljhoz. Ő volt az egyetlen műszaki tiszt akkoriban az alakulatnál, és a mai napig azt a három évet tartja a leggondtalanabb időszaknak pályafutása során, amit szakaszparancsnokként ott töltött.

– Csak a kiképzéssel kellett foglalkoznom. Persze abban a beosztásban is volt felelősség az emberen, de messze nem annyi, amennyi a későbbiekben – emlékszik vissza a kezdetekre Apáti ezredes.

Akkor még nem tudhatta, hogy Szolnok pályafutásának meghatározó városa lesz. A nyolcvannyolcas neve és feladatrendszere folyamatosan változott a haderő-átalakítások során, de a lényege mindig ugyanaz maradt. 1996-ban MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj, négy esztendővel később MH 1. Könnyű Vegyes Ezred, majd 2004-től a tatai dandár zászlóaljaként MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj néven működött 2015 végéig. Apáti ezredes pedig közel tizenöt éven át „hű" maradt a nyolcvannyolcashoz.

– A legkülönbözőbb beosztásokban szolgáltam a 88-as történetének egyes szakaszaiban. Szakaszparancsnokként kezdtem, voltam századparancsnok-helyettes, hadműveleti tiszt a hadműveleti és kiképzési főnökségen, parancsnokhelyettes, majd a zászlóalj megbízott parancsnoka, amíg parancsnokom, Sándor Zsolt dandártábornok (akkor még ezredes) külföldön folytatta tanulmányait. 2008-ban aztán úgy éreztem, tovább kell lépnem, de hamarosan újra Szolnokon találtam magam. 2008-tól az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon szolgáltam tovább. A kiképzési főnökségen dolgoztam, a tapasztalat-feldolgozó részlegnél. Alig több mint egy esztendő múlva lehetőséget kaptam rá, hogy visszamenjek Szolnokra, az MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) parancsnoki beosztásába. Hét éven keresztül ott is maradtam – folytatja történetét Apáti ezredes.

Az MH Béketámogató Kiképző Központ eredetileg 2000-ben alakult meg az MH 1. Könnyű Vegyes Ezred részeként, s elsődleges feladata az volt, hogy az akkor hazai szempontból két legjelentősebb misszióra, a ciprusira, valamint a sínai-félszigetire felkészítse a kiutazó kontingenseket. A Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásának növekedésével a központ feladatrendszere az évek folyamán jelentősen bővült. A balkáni és afganisztáni külszolgálatok megjelenése mellett egyre több tanfolyamot, továbbképzést szerveztek. A szervezet „kinőtte magát", így 2004-től már a Magyar Honvédség önálló elemeként folytatta tovább tevékenységét. Abban, hogy öt évvel később Apáti ezredesre esett a választás a parancsnoki poszt betöltésére, nagy szerepet játszott a főtiszt gyakorlati tapasztalata is. 1997-ben az ENSZ ciprusi missziójában (UNFICYP) szolgált először, ahol – átvéve az osztrákoktól az athienoui (ciprusi görög falu) szakasz felelősségi területet – ő lett az első magyar szakaszparancsnok. 2000-ben újabb egy évre kapott ugyanott megbízást. 2003-ban már Szarajevóban teljesített külszolgálatot, hat hónapig az SFOR katonai rendfenntartó kontingens századparancsnokaként, az azt követő fél évben pedig a kontingens parancsnokhelyetteseként. 2008 augusztusától Afganisztánban, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) 5. váltásában törzsfőnökként szolgált. A missziók sora (eddig) 2013-ban zárult számára, amikor a Kabuli Nemzetközi Repülőtér (KAIA) biztonságáért felelős második magyar kontingensnek volt a parancsnoka. Az ezredes természetesen saját tapasztalatait is be tudta dolgozni az MH BTKK programjába, kiképzési struktúrájába.

– A ciprusi külszolgálatról mindig is azt tartottam, hogy kezdésnek nagyon jó, kiváló „tanulómisszió". Klasszikus békefenntartói feladat, kezdő tiszteknek nem is lehetne jobb terep az alapok megtanulásához. Szarajevó szintén kiváló missziós helyszín volt, ott már más feladatokat láttunk el, más körülmények között, hiszen nem kis területre koncentráltuk az erőket, hanem egész Bosznia-Hercegovinában járőröztünk. Olasz ezredbe voltunk ugyan integrálva, mellettünk szlovének és románok is szolgáltak, de egyedül a magyar század volt homogén alegység. Afganisztánban a tartományi újjáépítési csoport megint teljesen más típusú kihívást jelentett. Ott már törzsfőnökként vettem részt a misszióban, feleltem a tábor őrzés-védelméért, működtetéséért és a menetek megszervezéséért. Iskolapéldája volt annak, hogyan lehet az elméletben elsajátított tervezői tudást a gyakorlatba átültetni – részletezi az ezredes, hozzátéve, szakmailag a KAIA-misszió állította a legnagyobb próbatétel elé.

– Ez a beosztásnak köszönhető. Parancsnokként óriási felelősség hárul az emberre. Kétszázharmincnégy katonára figyelni hat hónapon át, és épségben hazahozni őket – ez mindenkit megterhel. Mindegyik misszió különbözik a másiktól, de valamennyinek megvan a maga varázsa és a Magyar Honvédség szempontjából felbecsülhetetlen haszna. A kabuli azonban tényleg speciális volt. Statikus feladatot kaptunk, a repülőtérhez voltunk kötve, nem úgy, mint például az újjáépítési csoportban, ahol folyamatosan mennünk kellett. Nehéz munkát jelentett a repülőtéren megforduló nagy számú szövetséges katonának és az ott dolgozó mintegy hatszáz civil személynek a biztonságára vigyázni. Óriási volt a forgalom; abban az időben már zajlott az ISAF-erők csökkentése, a táborok bezárása és a szövetséges erők elszállítása. Nem mondhatnám, hogy unatkoztunk, de tény, hogy a helyhez kötöttség sokkal jobban megviseli a katonákat, mint egy szabadabban mozgó misszió. Nagyfokú monotonitástűrés szükségeltetett hozzá, de nem lehetett belefásulni, nagyon is észnél kellett lenni. Próbáltuk a szakaszokat gyakran mozgatni, átirányítani a reptér más pontjaira, eltérő feladatokkal ellátni őket, hogy megtörjük az egyhangúságot. Incidens is akadt, de nem a magyar katonák ellen irányult. Egy alkalommal, a repülőtér ellen intézett támadáskor, egy rakéta a földbe fúródott, anélkül, hogy felrobbant volna, egy másik pedig átrepült a bázis fölött és civil területen zuhant le, de az sem robbant fel. Összegezve: mindegyik misszió hadszíntér- és feladat-specifikus, mindegyikre másképpen kell készülni, még ha az általános kiképzés ugyanaz is. Éppen ezért mindig megpróbáljuk a hadszíntérről hazatérőktől a lehető legtöbb tapasztalati információt begyűjteni – jegyzi meg a csoportfőnök.

Amikor a speciális feladatokról beszélgettünk, nem mehettünk el szó nélkül a Magyar Honvédség legújabb és egyik legkomplexebb kötelezettsége mellett. A tömeges migráció okozta válsághelyzetre a hadsereg válasza többek között az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék volt, amelynek parancsnoki beosztását három alkalommal is Apáti ezredes töltötte be.

– Amikor a balkáni útvonal országai szigorítani kezdtek a beléptetésen, a déli határon ismét tömegével jelentek meg a migránsok. Ez az ott szolgálatot teljesítő katonák számára az eddigiektől eltérő típusú feladatokat jelentett. Nem a gyalogos járőrözésről vagy a felderítő tevékenységről beszélek, azok sok újdonságot nem tartalmaztak. A legnagyobb kihívást egyrészt a logisztikai szervezés és kivitelezés jelentette, másrészt ebben az esetben szorosan együtt kellett – és kell – működnünk a rendőrséggel, segíteni intézkedéseik biztosításában, koordinálni velük a teendőket. Jelenleg is több ezer katona foglalkozik a határ menti feladatok ellátásával. Ezzel azonban missziós területről egyáltalán nem vontunk el embert. Az a nagyjából ezerfős létszám, amely külszolgálatot teljesít, stabil maradt – mondja az ezredes.

A főtisztet 2016. szeptember elsejétől nevezték ki az újonnan létrehozott Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség csoportfőnökévé. Az új szervezeti egység feladatköre igen szerteágazó. Stratégiai szinten fedi le az Magyar Honvédség kiképzési és oktatási területét, szoros együttműködésben a szintén most alakult MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnoksággal. Többek között szakmailag irányítja mind a hazai, mind a NATO- és EU-kötelékbe felajánlott erők felkészítését, koordinálja a nemzetközi gyakorlatok tervezését, képviseli a Magyar Honvédséget a szakterületét érintő nemzetközi szakmai szervezetek munkájában, kapcsolatot tart a békefenntartó kiképzés tekintetében a nemzetközi szervezetekkel és azok tagországaival, de a csoportfőnökség irányítja a nemzetközi és hazai harcászati értékelő ellenőrzések tervezését és végrehajtását is. Ami az oktatást illeti, a Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség dolgozza ki a katonai felsőoktatás, a tiszt- és altisztképzés szakmai irányait és követelményeit, a honvédségen belüli hazai és külföldi nyelvi képzések felügyeletét, továbbá a Magyar Honvédség távoktatási rendszerét is.

Kérdésünkre, hogy eddigi pályafutásának melyik szakaszára emlékszik vissza legszívesebben, Apáti ezredes így válaszolt.

– Több ilyen volt. Már említettem katonai pályám kezdetét. Ahogy magasabb beosztásokba kerültem, egyre több lett a járulékos feladat, ami nagyobb felelősséget, de izgalmas kihívást is jelentett. Zászlóaljparancsnok-helyettesként és megbízott parancsnokként is jól éreztem magam a nyolcvannyolcasoknál. Rengeteg gyakorlaton vettünk részt 2004–2008 között. Akkor már a legmagasabb szinten kellett együttműködni más alakulatokkal. Ráadásul abban az időben hivatalosan tudtam „űzni" azokat a sportokat is, amelyekre kiképzést kaptam: az ejtőernyőzést és a búvárkodást. Nagyon szép időszak volt a BTKK-s is. Sikerült olyan munkakörnyezetet kialakítani, ahol mindenki értette, mit és miért szeretnénk megvalósítani. Persze ott is minden a kiképzésről szólt. Mostani feladataimnak is ennek jegyében fogtam neki. A kiképzési rendszer mindig változik, frissül, alkalmazkodik az aktuális viszonyokhoz. Munka tehát rengeteg van. Még kicsomagolni sem volt időm – mutat az ezredes a fal mellett sorakozó, könyvekkel és huszonhárom év emlékeivel megpakolt papírdobozokra.