Szíria: elhúzódó válság, kilátástalan rendezés

A kutató érdeklődésünkre rámutatott arra, hogy átfogóbb történeti kereteben szemlélve a szíriai háború, illetve az említett régiókban zajló átalakulás részét alkotja annak a nagy horderejű fragmentációs és újrarendeződési folyamatnak, amely a globalizáció felgyorsulásának időszakától, a múlt század utolsó harmadától az eurázsiai régióban és a geopolitikai tekintetben hozzákapcsolódó övezetekben végbemegy. Az átalakulás kifutását, végét egyelőre nem látni. „Számítani lehet arra, hogy a jövőben a Közel-Kelet mellett más zónák is beforrósodnak: elképzelhető, hogy a kaukázusi térségben és a közép-ázsiai régióban az elkövetkezendő években-évtizedben súlyos válságjelenségekkel kell majd szembesülnünk" – véli Gazdik Gyula.

A szíriai helyzet bizonyos szintű konszolidálását az sem segíti, hogy a válságban érintett „külső patrónusok" Egyesült Államok és Oroszország által vezetett táborain belül is törésvonalak húzódnak. „Oroszország és Irán stratégiai céljai között vannak ellentétek, mint ahogy az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia, illetve Törökország és Izrael sem pontosan ugyanazt akarja." A konfliktus olyan szintre jutott, hogy a különböző oldalon álló „patrónusok" közvetlen összeütközésének esélye sem zárható ki. Ebből a szempontból komoly figyelmeztetés volt a feszültség gyors eszkalálódása a 2015. novemberi incidens után, amikor a NATO-tag Törökország légiereje lelőtt egy orosz vadászbombázót. Vagyis ez egy rendkívül összetett válság, és egyáltalán nem zárható ki, hogy a rádiusza kiszélesedik."

Gazdik Gyula is egyetért azon vélekedésekkel, amelyek szerint az oroszok, illetve az általuk támogatott Aszad-rezsim igyekszik számottevő fordulatot elérni Szíriában még az amerikai elnökválasztás előtt. „Jelentős katonai sikereket akarnak kicsikarni, elfoglalva Aleppó keleti részét, illetve meg akarják erősíteni a Szíria középső, nyugati zónájában lévő tartományokban, az itt lévő stratégiailag fontos városokban, illetve azok körül az eddig elért pozicióikat. Nagy kérdés, hogy ezek után lesz-e elég erejük arra, hogy az ország keleti felén nagyszabású műveleteket hajtsanak végre, s ez milyen következményekkel jár. „Egyelőre még korainak tartom azt latolgatni, hogy mihez kezdene a jelenleg kétségtelenül esélyesebbnek tűnő Hillary Clinton, ha elnökké választanák. A kampány egy dolog, és egy másik, mit tesz valaki pozícióba kerülve."

Kétségtelen, hogy az első Obama-adminisztráció külügyminisztereként Hillary Clinton általában véve erőteljes politikai fellépést szorgalmazott a térségbeli folyamatok befolyásolására. A jelenlegi konstellációban felmérhetetlen, hová vezetne egy, a mostaninál kiterjedtebb közvetlen amerikai bekapcsolódás a háborúba. Az Obama-adminisztráció nagyjából 2010 végétől új külpolitikai irányvonalat kezdett a térségben, amelynek központi eleme a belső reformok elősegítése az arab régió számos államában. „Az amerikaiak számára elsősorban Líbia, Turnézia, Egyiptom, Szíria és Jemen volt fontos, itt akarták elősegíteni a hatalmi struktúrák áthangolását. Mindebben természetesen Irán visszaszorítása és az orosz befolyás eliminálása is benne volt. A síita nagyhatalom szíriai és térségbeli befolyásának növekedését az amerikaiak mellett Szaúd-Arábia és szunnita szövetségesei, valamint Izrael sem nézte jó szemmel."

A válság előidézésében szerepet játszottak a „gázvezeték-háborúhoz" vezető geostratégiai ellentétek, melyek már az „arab tavaszt" megelőzően jelentkeztek. „Aszad iráni, orosz támogatással elutasította annak a Katarból induló gázvezetéknek a megépítését, amely Szaúd-Arábián, Jordánián és Szírián át ment volna Törökországba, és tárgyalások folytak a Nabuccóval való összekötéséről is. Mindez a Gazprom európai pozícióit is károsan érintette volna." Aszad ugyanígy megtagadta azt a tervet is, amelynek értelmében az Egyiptomból kiinduló, s Homs városáig kiépitett gázvezetéket – esetleg a katarival egyesítve – Törökországig meghosszabítsák. A szíriai vezető az iráni projektet támogatta, amely Irakon, Szírián, Libanonon és a Földközi-tengeren, Görögországon keresztül, elkerülve Törökországot akart földgázt eljuttatni Európába. Ezt az elképzelést Moszkva támogatta, kivitelezésére a háború miatt nem került sor.

Gazdik Gyula szerint jelenleg egyszerűen nem látszik a konfliktus vége, az azonban még a pozitív forgatókönyvek alapján is valószínűnek tűnik, hogy Szíria területi egysége nem állítható helyre. „Gyakran elhangzik, hogy a válságot a térségben kell konszolidálni, ide kell segítséget juttatni. Ez kétségtelenül helyes törekvés, de úgy látom, hogy ennek mikéntjét senki sem látja. A szíriai rekonstrukció döbbenetes összegeket emésztene fel: tavasszal a Világbank elnöke 160-180 milliárd dollárra becsülte az itteni helyreállítást és még plusz 60 milliárdra az iraki költségeket, a szíriai szakemberek 265 milliárd dollárról beszéltek. Jelenlegi árfolyamon még az alacsonyabb becslés is felülmúlja a Marshall-segélyt, és mivel a háború intenzitása nem csökken, a költségek napról napra növekszenek."

Szíriából az elmúlt években több mint 5 millióan menekültek el, további 6-7 millióan pedig az országon belül próbáltak biztonságosabb helyet találni maguknak. „Az ország jórészt romokban hever, az embereknek egy jelentős részének nincs hová visszamennie. A lakását, házát teljesen lerombolták, vagy már mások költöztek oda. Ha most elhallgatnának a fegyverek, és a valamilyen csoda folytán egyben maradó országban megkezdődne a rekonstrukció, már akkor is minimum húsz évre lenne szükség ahhoz, hogy Szíria elérje a 2011 márciusa előtti, igen szerény egy főre jutó GDP-szintjét. Viszont akkor még fel sem tettük a kérdést, hogy ki fogja fedezni? Ki fogja folyamatosan pumpálni a térségbe ezeket az iszonyatos az összegeket? Sem az ENSZ, illetve szakosított szervezetei, sem az Európai Unió nincs ilyen helyzetben."

A „tradicionális donorok", az arab olajmonarchiák bevételei az olaj világpiaci árának visszaesése következtében nagyban csökkentek. Igaz, jelentősebb hozzájárulást az említett államok csak egy számukra kedvező politikai konstelláció esetén bocsátanának rendelkezésre.