Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szorgalom, tudás, tehetség

Szöveg: Podobni István |  2016. október 17. 7:20

„A személyes dicsőségen túl, az önök teljesítménye dicsőség a karok és az egyetem számára” – fejezte ki elismerését prof. dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora azon a fogadáson, amelyen ünnepélyes keretek között adták át a 2016/2017-es tanév köztársasági ösztöndíjait az intézményben kiemelt tanulmányi és szakmai tevékenységet folytató hallgatók számára.

http://uni-nke.hu/hirek/2016/10/14/szorgalom_-tudas_-tehetseg_
1596021627

„Három szóban lehet összefoglalni, amit ma itt ünneplünk: Szorgalom. Tudás. Tehetség. Önök azok a hallgatók, aki ezt a három tulajdonságot egyesítik magukban" – köszöntötte Patyi András az ösztöndíjat nyert hallgatókat.

Az NKE rektora kifejtette: saját egyetemista évei alatt, amikor ő is elnyerte ezt az ösztöndíjat, ugyanígy önfeláldozással és energiabefektetéssel járt a hallgatói tudományos élet. „Rektorként mondhatom, hogy dicsérettel, elismeréssel és büszkeséggel tartozunk mindnyájuknak" – fogalmazott.

1596021627

Az ösztöndíjat azok a hallgatók nyerhetik el, akik legalább két aktív félévet, minimum 55 kredittel és kiemelt tanulmányi eredményekkel zártak, emellett aktív szakmai és tudományos tevékenységet folytattak. Az évente meghirdetett ösztöndíjra a pályázatokat a felsőoktatási intézményekhez kell benyújtani, ahol az egyetemi szenátus a leadott pályázatokról javaslatot tesz és továbbítja az oktatásért felelős miniszternek a köztársasági ösztöndíj adományozására.

Az ösztöndíjat az államilag támogatott teljes idejű alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatók számának 0,8 százaléka nyerheti el. Idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről  huszonegyen kaptak köztársasági ösztöndíjat, tizenegyet a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, nyolcat az Államtudományi és Közigazgatási Kar, illetve egyet-egyet a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, valamint a Katasztrófavédelmi Intézet hallgatói vehettek át.

1596021627

„Hihetetlen büszkék vagyunk önökre, hiszen folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak" – méltatta a hallgatókat pohárköszöntőjében prof. dr. Kiss György, az ÁKK dékánja.  „Az önök tudása, szorgalma, tehetsége meghozta azt az eredményt, amire valóban büszkék lehetnek. Önöknek ezt az utat kell folytatni, erre vannak kárhoztatva. Egy nemzetet, egy országot általában az olyan kiemelkedő kvalitások visznek előre, amelyek közé most tartoznak és reményeim szerint mindig is tartozni fognak" – fogalmazott.

1596021627

Fotó: Szilágyi Dénes