Most már zöldet hord, de a fekete barettet még féltve őrzi

Összfegyvernemi mérnök-tanár szakon végzett harckocsizó ágazaton. Mérnök, tanár vagy harckocsizó? Melyiket érzi közelebb magához?

Természetesen a harckocsizót.

A harckocsizókról azt tartják, hogy aki egyszer fekete sapkát hordott, soha nem cseréli le, Ön mégis zöldre cserélte.

Ez valóban így van. Én azt mondanám, hogy akit a harckocsi füstje egyszer megcsapott, az valahol belül mindig harckocsizónak tartja magát. Sajnos már kevesen vagyunk…

Azt mondta, hogy „vagyunk". Ezek szerint még mindig harckocsizónak érzi magát? Most a felderítő-zászlóalj parancsnoka. Ez azért érdekes, mert ez a két fegyvernem nagyon különbözik egymástól. Míg a harckocsik, a harckocsizó alegységek az erőt, a monumentalitást, a dinamizmust képviselik, addig a felderítő szakma egy sokkal kifinomultabb, összetettebb terület. Bár nem lett rögtön felderítő, mégis hogyan viselte ezt a váltást?

Tapolcán kezdtem a kiképző központban, majd az alakulat megszűnése után Szentendrére kerültem kiképzői beosztásba. Ezután Debrecenben, a 39. lövészzászlóaljnál voltam kiképzési részlegvezető. Tulajdonképpen mindig kiképzési szakterületen dolgoztam. Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport hatodik váltásában szolgáltam Afganisztánban, amikor komolyabban érlelődött bennem a gondolat a váltásról. Parancsnoki vonalon is azt éreztem, hogy talán az elöljáróim is látnak bennem potenciális lehetőséget.

Meglehetősen sok ideig dolgozott kiképzési területen. A kiképzésnek is van egy pszichológiája. Amikor a főiskolán végzett, harckocsizó tiszt lett és mérnök-tanár diplomát is kapott. A tanár végzettsége, és az, hogy tanulta a tanítást, segítette a kiképző beosztásai során?

Minden egyes foglalkozás, amit tartunk, az majdnem olyan, mint egy tanári óra. Ha a tematikára és a pedagógiai ismeretekre gondolunk, nem mindegy, hogy első ismeretet adok le az embereknek vagy csak visszakérdezek, felmérek, számon kérek, megmérettetek − ezeket véleményem szerint pedagógiai ismeretek nélkül jóval nehezebb elsajátítani. Összefoglalva, ez nagymértékben megkönnyítette a munkámat.

Nem új emberként kapta meg a zászlóalj-parancsnoki beosztást, hisz előtte két évig volt a zászlóalj törzsfőnöke. Jól ismeri az állományt és a katonái is jól ismerik Önt. Olyan csapatot kapott, akikkel már dolgozott együtt. Ez idő alatt kialakult egy kép a képességeiről, erősségeiről és a bennük rejlő lehetőségekről. Ezeknek ismeretében milyen tervei vannak a zászlóaljjal a jövőt illetően?

Még mielőtt a zászlóaljhoz kerültem volna, a már korábban említett afganisztáni misszióban lehetőségem nyílt megismerkedni és együtt dolgozni több katonával, akik most a munkatársaim és beosztottaim között vannak. A törzsfőnöki beosztásom ideje alatt is valóban jól megismertem az állományomat, de azt kell mondjam, hogy egészen más aspektusból. A törzsfőnöki és a parancsnoki munka nagyban eltér egymástól, más jellegű: mást vár el egy törzsfőnök és mást egy parancsnok, hiszen más a kötelmek rendszere. Már az első sorakozók alkalmával azt fogalmaztam meg az állományom részére, hogy nem kérek többet annál, mint hogy mindenki teljesítse a beosztásához kapcsolódó feladatokat, de azt tegye maximálisan. Én is maximalista vagyok magammal szemben és ezt várom el a katonáimtól is. A géppuskás nem kell, hogy feltétlenül a legjobb ejtőernyős legyen, de a géppuskájához értsen maximálisan, és legyen ez a jellemző minden szakterületre. Azt várom el a zászlóaljamtól, hogy minden elméletben meglévő képességünk gyakorlatba is tökéletesen átültethető, kézzelfogható és használható legyen.

Ahhoz, hogy valaki jó felderítőkatona legyen, jó nyersanyag kell, vagy sok szorgalom és kitartás?

Ez a dolog nagyon sokrétű, olyan értelemben, hogy kvázi egy felderítőkatonáról nem tudunk beszélni. Vannak beosztások, ahol a fizikai állóképesség van inkább előnyben, de van, ahol a szellemi kapacitás jobban meghatározó lehet. Én azt vallom, hogy elsődlegesen legyen mindenki jó katona, és annak megfelelően utána legyen jó szakember. Először valóban kell a jó nyersanyag, ezért azt gondolom, hogy mindennek az alfája és az ómegája a kiképzés.

A zászlóaljhoz érkező újoncokat milyen útravalóval indítja el?

Előre biztatni nem szoktam senkit. Első pillanattól kezdve elég magas követelményt támasztok és támasztatok velük szemben. Azt szeretném, ha olyan katonák lennének a beosztásokban, aki minden aspektusból nézve megfelelnek a követelményeknek.

Aktívan sportol, idén nyáron másodjára teljesítette a hosszú távú triatlont, ami 3800 méter úszásból, 180 kilométer biciklizésből és a 42,195 kilométeres maratoni futásból állt. Mennyire teszi magasra a mércét a katonái számára?

Természetesen azt nem várom el a katonáimtól, hogy olyan extrém dolgokat teljesítsenek, mint amilyenekbe én belefogok. Ellenben azt elvárom, hogy egy kiemelkedő fizikai teljesítménnyel rendelkezzenek a felderítőkatonáim, hisz nekik erre ténylegesen nagy szükségük van. A feladatok során sokszor magukra vannak hagyatva, önállóan kell végrehajtaniuk felderítőtevékenységet. Más a kijuttatásuk módja is, ami mind-mind megköveteli a kiváló állóképességet és fizikumot. Éppen ez az, ami megkülönbözteti őket a nem felderítőkatonáktól, és éppen ezért magasabb a fizikai követelményrendszerük a zászlóaljnál szolgáló katonáknak. Ennek felderítő vonatkozásban hatalmas szerepe van. Én éppen ezért szeretném azt tudatosítani az állományomnál, hogy saját érdekük a fizikai edzettség és a jó állóképesség. Az a cél, hogy a katonáim bármikor, mindenféle megerőltetés nélkül képesek legyenek a fizikai követelmények teljesítésére.

Amikor egy versenyre készül, mint például a hosszú távú triatlon, a szellemi vagy inkább a fizikai kihívás nagyobb?

A hosszú távú és extrém versenyek esetében általában mindenki úgy fogalmaz, hogy „Ez fejben dől el!". Ez azért is igaz, mert a testet felkészíteni csak egy dolog. De bármennyire is készül fel a sportoló fizikailag, ha fejben feladja, akkor nem fog sikerülni. A legnehezebb az idővel bánni. Egy ilyen versenyre nagyon sokat kell készülni, feszített a tempó, különösen, ha újabb célok vannak és az ember javítani szeretne az idején. Az idei nagyatádi verseny előtt egy hónappal már nagyon vártam a megmérettetést.

Utána mit érez? Kiereszti a gőzt?

Amikor vége van, az ember fúj egy nagyot és nagyon-nagyon leereszt, de ugyanakkor meg már az jár a fejében, hogy mi lesz a következő…


És mi lesz a következő?

Marad ugyanez. Szeretnék évről évre javítani az időmön, emellett azt tervezem, hogy toborzok egy csapatot a zászlóaljtól, akikkel együtt, csoportkötelékben csinálunk végig egy hosszú távú triatlonversenyt. Szeretném még körbefutni a Balatont, és a terveim között szerepel egy 24 órás futás is.

A zászlóalj-parancsnoki beosztás sok felelősséggel és sok munkával jár, mondhatjuk, másfél embert kíván. Emellett szorít időt az edzésekre, felkészülésekre. A párja is katona, sportol az egész családja, a párja is és a lányai is futnak. Ad ez önnek egyfajta támogatást? Ugyanaz a foglalkozásuk és a hobbijuk, így könnyebben támogatják egymást és veszik az akadályokat?

Azt gondolom, hogy igen. Az más kérdés, hogy hogyan osztozkodjunk a szabadidőn úgy, hogy mindenkinek jusson ideje edzésre, de aki szereti a sportot, sokkal inkább elfogadja a másik elhivatottságát akár egy másik sportággal kapcsolatban is. Ritkán futunk együtt, többnyire magányosan rójuk a kilométereket. Az ExtremeManre való felkészülés utolsó fázisában már nyári szünet volt a gyerekeknek, így amikor én futottam, ők bicikliztek mögöttem és hozták a frissítőket, amit nagyon nagy élményként éltek meg. Mellesleg azt gondolom, hogy a fizikai aktivitásra az egészséges egyensúly fenntartása miatt is szükség van.

Sportolok. Ejtőernyőzöm, búvárkodok, motorozom…A feleségem is sokszor megkérdezte már tőlem, hogy van-e valami, amit én nem csinálok?

Augusztus 1-je óta parancsnoka a bornemisszásoknak. Hálás feladat felderítőzászlóalj-parancsnoknak lenni?

Igen. Vártam ezt a kihívást, ami lehet, hogy a sport szeretetéből is adódik, és érzem magamban az erőt, ami ehhez a feladathoz kell. Szerettem volna megtapasztalni ezt és magamnak, valamint az elöljáróimnak is bebizonyítani, hogy alkalmas vagyok a feladatra. Az idő megválaszolja majd a kérdést, hogy az elöljáróim továbbra is azt látják-e majd bennem, amit akkor láttak, amikor bizalmat szavaztak nekem.

Fotók: a szerző felvételei