Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Radikális muszlimok német fiatalokat toboroznak

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. május 26. 8:38

Radikális muszlimok egész hálózatot építettek ki Németországban, s fiatalokat próbálnak megnyerni dzsihádharcosnak – jelentette az ARD német közszolgálati adó.

A szóban forgó fundamentalisták az iszlám szigorú, doktriner szalafista irányzatát követik – hangzott el a Fakt című magazinműsorban. A szalafisták úgy tekintenek önmagukra, mint az iszlám hit egyedüli igaz képviselőire, betű szerint betartják a muszlimok szent könyvének, a Koránnak az írásait.

A német televízióban idézett szakértő rámutatott, hogy a szalafista ideológia 95 százalékban egyezik az al-Kaida és Oszama bin Laden terrorista vezér nézeteivel. A tudósítás szerint a mozgalom egyik háttérembere egy lipcsei imám, akinél a müncheni ügyészség uszító írásokat foglalt le, s vádat készül emelni ellene.