Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakéták csapódtak be a bagdadi kormányzati negyedbe

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. október 2. 19:44

Rakéta-sorozatvetőkből kilőtt három lövedék csapódott be a héten az erősen őrzött, Zöld Zónaként ismert bagdadi kormányzati negyedbe, miközben az iraki parlament Mohamed al-Halbúszi házelnök lemondásának visszautasításáról szavazott – közölte az iraki hadsereg.

A támadásban a biztonsági személyzet hét tagja sérült meg. A főváros kormányzati negyedébe vezető hidakat egyébként a nap folyamán a biztonsági erők lezárták a parlamenti voksolás miatt, nem engedtek át buszokat, teherautókat, motorokat sem.

A szigorú biztonsági intézkedések ellenére a nagy befolyással rendelkező Muktada asz-Szadr iraki síita vallási és politikai vezető híveinek tucatjai gyülekeztek Bagdad központi Tahrír terén a Zöld Zóna szomszédságában, hogy a parlamenti voksolás ellen tüntessenek.

Bár Muktada asz-Szadr pártja megnyerte a tavaly októberben tartott választásokat, a kormányalakításhoz mégsem volt meg a kellő többsége. Az azóta eltelt időben a befolyásos vezető olyan kabinetet szeretett volna felállítani, amelyben nem kapnak szerepet riválisai. A kormányalakításra tett próbálkozásai azonban mind kudarcba fulladtak, ezért a vezető júniusban összes parlamenti képviselőjét visszahívta, hívei pedig új választásokat követelnek.

Halbúszi, aki eredetileg támogatta Szadr törekvéseit, mostanra szakított vele, és azzal érvel, hogy más politikai erőknek kell folytatniuk a kormányalakítási kísérleteket. A Szadrhoz hű Békebrigádok nevű milícia vezetője egyébként elítélte a kormányzati negyed lövetését.