Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakétatámadás érte Damaszkuszt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. február 21. 20:03

Rakétatámadás érte vasárnapra virradóra Damaszkuszt, a szíriai hadsereg öt halottról adott hírt és Izraelt tette felelőssé a támadásért.

A hadsereg közleménye szerint a Golán-fennsíkról indított rakéták közül egy a főváros egyik lakónegyedére, Kafr Szúszára zuhant. Hozzátették, hogy több sebesült állapota súlyos. A szíriai légvédelem több rakétát még a levegőben megsemmisített – áll a SANA szíriai állami hírügynökséghez eljuttatott közleményben.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) 15 halálos áldozatról tud. A civil szervezet hozzátette, hogy a rakéták vélhetően libanoni és iráni milíciák hadállásait célozták.

Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsík közelében tartózkodnak. Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja, az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére.