Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Reformokat sürgetett Boszniában Hillary Clinton

2010. október 13. 6:45

A boszniai állam működésének átalakítását szorgalmazta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter kedden Boszniában, akárcsak korábban sok más, Szarajevóban vendégeskedő nyugati vezető. Clinton szerint a politikai, illetve alkotmányreform elengedhetetlen ahhoz, hogy Bosznia elérje célját, az EU- és NATO-csatlakozást.

“Az önök szomszédai már tettek lépéseket ebbe az irányba, mert tudják, hogy nincs jobb módja a fenntartható gazdasági növekedés és a politikai stabilitás megteremtésének, mint az európai integráció" – mondta az amerikai külügyminiszter Szarajevóban, ahová hétfő éjjel érkezett alig több mint 12 órás villámlátogatásra.

Hangsúlyozta, hogy a balkáni országnak magának kell véghezvinnie a reformokat, az Egyesült Államok nem fogja helyette megcsinálni, de Washington nem hagyja cserben Szarajevót. Emlékeztetett, hogy a boszniai háború lezárása óta eltelt 15 évben az Egyesült Államok 1,5 milliárd dollárt költött Bosznia megsegítésére. Megjegyezte azt is, hogy személyében Barack Obama amerikai elnök hivatalba lépése óta immár másodszor jár washingtoni csúcsvezető hivatalos látogatáson a Balkánon. Tavaly Joe Biden alelnök tett körutat a térségben.

A jelenlegi boszniai alkotmányos berendezkedést lényegében amerikai javaslatok mentén, éppen a mostani külügyminiszter férje, az akkori amerikai elnök Bill Clinton bábáskodása mellett hozták létre az 1995-ös daytoni békeszerződéssel. A főbb jogkörökkel nem az állam gyenge központi intézményei, hanem a két országrész, a bosnyák-horvát föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság rendelkeznek. A nyugati országok évek óta hasztalan próbálják elérni, hogy a hatáskörök átcsoportosításával erősítsék meg a központi intézményeket Boszniában.

Hillary Clinton Szarajevóban találkozott a háromfős – a három boszniai államalkotó nemzet egy-egy tagjából, vagyis egy-egy bosnyák (muzulmán), horvát és szerb politikusból álló – kollektív boszniai államelnökséggel, és Bakir Izetbegoviccsal, Alija Izetbegovic néhai bosnyák elnök fiával. A kilenc nappal ezelőtti boszniai választások eredményeként a mérsékeltnek elkönyvelt politikus váltja majd az államelnökségben a testület eddig bosnyák tagját, Haris Silajdzicot.