Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rég halott Mauthausen mészárosa?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. február 5. 7:32

Amerikai és német médiaértesülés szerint már rég halott a legkeresettebb náci háborús bűnös, Aribert Heim, “a mauthauseni mészáros”.

A The New York Times című amerikai napilap és a ZDF német közszolgálati televízió közös kutatás során kiderítette, hogy a “mauthauseni mészárosként" vagy a “halál doktoraként" emlegetett Heim 1992. augusztus 10-én halt meg rákbetegségben Kairóban – közölte Elmar Thevessen, a ZDF főszerkesztő-helyettese szerdán.

A ZDF-nek birtokában van Heim halotti anyakönyvi kivonatának másolata. A nyomozás során megtalálták Heim útlevelét, letelepedési kérelmét, személyes leveleit és orvosi leleteit abban a szállodai szobában, ahol Heim élt, Tárik Farid Huszein álnéven. Úgy tudni, hogy Heim áttért az iszlám hitre. A ZDF közlése szerint Heim fia, Rüdiger Heim is megerősítette, hogy Aribert Heim és Tárik Farid Huszein egy és ugyanazon személy.

Efraim Zuroff, a náci háborús bűnösök után kutató jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője még nem látta az említett dokumentumokat, de úgy fogalmazott, hogy amennyiben igaznak bizonyul a hír, az “megrengeti a világot".

Az 1914-ben Ausztriában született Heim 1940-ben önként lett a Waffen-SS tagja. Orvosként a sachsenhauseni, a buchenwaldi, majd a mauthauseni koncentrációs táborban is szolgált. Több ezer embert kínzott meg állítólagos orvosi kísérletekkel, és 1941-ben több száz fogoly halálát okozta, egyebek között szívbe adott benzin- vagy méreginjekcióval.

Holokauszttúlélők visszaemlékezései szerint ezután stopperórával mérte a halál beálltát. Az SS-orvos szadizmusára jellemző, hogy érzéstelenítés nélkül távolította el áldozatai szerveit, de elmondták róla azt is, hogy papírnehezéknek használta egy általa lefejezett ember koponyáját.

Heimet 1945-ben amerikai katonák elfogták, de két és fél év után szabadon engedték – a Simon Wiesenthal Központ szerint gyanús körülmények között.

Később Németországban nőgyógyászként praktizált, de 1962-ben megszökött, amikor a német rendőrség megpróbálta letartóztatni. Ezután állítólag Argentínában, Dániában és Brazíliában bujkált. Utoljára Spanyolországban vélték felismerni, de onnan is távozott, és nyomai Dél-Amerikába vezettek.

A német, az osztrák és a spanyol rendőrség is körözte. Németország, Ausztria és a Simon Wiesenthal-központ 315 ezer eurót ajánlott fel annak, aki a nyomára vezeti a hatóságokat.