Rendhagyó évkezdet Szolnokon
Szöveg: Tószegi Zoltán százados | 2012. január 11. 7:03A „vasaknak” eddig tartott a pihenés az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Január 10-én, kedden az első gyakorlórepüléssel a helikoptervezetők is megkezdték a 2012. évi repülő-harckiképzést.
Az idei, január 10-i eseményt megtisztelte jelenlétével Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke is. Az ősszel kinevezett repülő tábornok nagy hangsúlyt helyez a hajózókkal való személyes kapcsolatra, s most – amellett, hogy személyesen kívánt sok sikert az idei munkához – őszintén beszélt a 2012-ben előttünk álló feladatokról és kihívásokról is.
A dandártábornok egyúttal megragadta az alkalmat, és köszönetet mondott az Afganisztánban szolgálatot teljesítő helikopteres kiképzőcsoportok eddigi magas színvonalú helytállásáért, példaként állítva őket a Magyar Honvédség teljes repülő-hajózó és műszaki állománya elé.
A rendhagyó eligazítást követően a hajózók megkezdték a gyakorlórepülést mind a harci, mind pedig a szállítóhelikoptereken. A légierő haderőnem főnöke utasként maga is részt vett az egyik első repülési feladat végrehajtásában, melynek során helikoptervezető-oktatók ellenőrizték egymást, bonyolult időjárási viszonyok között.