Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem a CIA-nak kémkedett az Iránban halálra ítélt férfi

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 11. 8:09

Határozottan cáfolta az amerikai kormányzat azt a teheráni állítást, hogy a CIA-nak kémkedett az az amerikai-iráni férfi, akit ezzel a váddal halálra ítélt a teheráni forradalmi törvényszék.

Tommy Vietor amerikai külügyi szóvivő „koholmánynak" nevezte január 9-én, hétfőn az iráni vádat. Hozzátette, hogy a teheráni rezsim története bővelkedik olyan esetekkel, amikor hamisan kémkedéssel vádoltak meg embereket, vallomást erőszakolva ki belőlük, illetve olyan ügyekkel is, amikor politikai indíttatásból tartottak fogva amerikaiakat.

A Fars hírügynökség előzőleg jelentette, hogy a teheráni forradalmi törvényszék kémkedésért halálra ítélte Amir Mirzai Hekmatit.

A 28 éves férfi az Egyesült Államokban született iráni családban, kettős állampolgár volt. Tengerészgyalogosként szolgált az amerikai hadseregben, s tavaly decemberben Iránba utazott, hogy meglátogassa nagymamáját, de ott letartóztatták. A forradalmi törvényszék bűnösnek találta „ellenséges országgal való együttműködésben és a CIA javára végzett kémtevékenységben".

Az iráni igazságügyi hatóságok közlése szerint a vádlott beismerte, hogy kapcsolatban állt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel, és azt a feladatot kapta, hogy beférkőzzön az iráni hírszerzési minisztériumba.

Az eset még feszültebbé fogja tenni Washington és Teherán amúgy sem felhőtlen viszonyát. Az 1979-es iráni iszlám forradalom óta Hekmati az első amerikai állampolgár, akit halálra ítéltek a perzsa országban.