Rendhagyó sorvezető Rómába készülőknek

A külföldön szolgálatot teljesítőknek ugyanis alkalmazkodniuk kell a
helyi szokásokhoz és törekedniük kell arra, hogy minél többet
fogadjanak be az ottani kultúrából. A könyv az olasz szokások
bemutatásával nem csak a katonáknak ad segítséget, hanem hasznos
tanácsokat ad a turistaként odalátogatóknak is. A szerzőt, Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes asszonyt, a Nemzetvédelmi Egyetem megbízott oktatási rektor-helyettesét kérdezte olaszországi élményeiről és természetesen a könyvről a honvedelem.hu.

A könyv első része naplószerű pontossággal íródott. Ezt csak akkor lehet így leírni, ha valaki készül egy könyv megírására.

Szenes Zoltán altábornagy úr, vezérkari főnök 2003-ban közvetlenül a külszolgálatba történő kimenetelem előtt megkért arra, hogy írjak egy jelentést a külszolgálati felkészítés rendszeréről, tapasztalataimról és az ebből adódó javaslataimról. Ezt követően gondoltam át és rendszereztem először, hogy a felkészítés egyes elemei mivel gazdagították a tudásomat és mely részei adtak teljesen új ismereteket. Más részről már Rómában dolgoztam, amikor dr. Bertalan György, a Humán Szemle főszerkesztője keresett meg azzal, hogy írjam le a tapasztalataimat a kiköltözésünkről és az ottani beilleszkedésünk részleteiről. A folyóiratban megjelent cikk kiváló alkalmat adott arra, hogy összevessem a tervezés, valamint a megvalósult dolgokat és hogy levonjam az ebből fakadó tanulságokat. Harmadrészt, de nem utolsósorban az emlékek rögzítésében még fontos szerepet játszottak olvasói élményeim. Sok olyan csodálatos útleírást olvastam, (például Wesselényi Polixénia: Olaszhoni és schweizi utazás, Goethe: Utazás Itáliában, Stendhal: Séták Itáliában, Csorba Győző: Római följegyzések 1947-1948, Penelope Green: When in Rome, chasing la dolce vita) amelyek szerzői, műveikben örökítették meg Olaszország szépségeit és sajátosságait. Ezek az irodalmi művek motiváltak és ehhez szerettem volna én is egy kicsit hozzátenni a személyes élményeimet. Nagyon jó, hogy kibeszélhettem magamból az ottani emlékeimet, ezért egy kicsit a szívem egy darabja is ez a könyv.

A könyv részletesen foglalkozik a NATO Akadémián történtekkel és konkrétan a munkájával. Hogy foglalná össze a kinti munkáját?

Mi az, amit nagyon fontosnak tart egy ilyen nemzetközi közegben?

A katonai szervezetet és a nemzetet, a külszolgálaton lévők tettein keresztülnagyon hamar, pozitív vagy negatív irányba  megítélhetik. Ezért nem mindegy, hogy valaki egy idegen közegben, hogyan dolgozik, milyen kapcsolatokat alakít ki és miképpen viselkedik. A Magyar Honvédség és az ország megítélése szempontjából fontos tehát, hogy mennyire sikeres a külföldre kerülő katona beilleszkedése. Tapasztalataim szerint a magyar katonák és a civil szakemberek szakmailag és nyelvileg jól felkészültek, mindenütt megállják a helyüket és elismerést szereznek önmaguknak és hazájuknak egyaránt.

A könyv második része az, ami már nem csak a katonáknak, hanem a civil embereknek is segíthet az eligazodásban. Ez a rész ugyanis szinte átfogja a napi tevékenységek egészét. Azt is éreztem, hogy ebben a leányuk kapta főszerepet.

Minden szülő arra törekszik, hogy a gyermekének mindenből a legjobbat adja és minden rossztól megvédje. Amikor ezt a feladatot elvállaltam tudtam, hogy anyaként ez jelentheti számomra az egyik legnagyobb kihívást. Egy tizenegy éves kisgyerekkel nem könnyű megértetni, hogy miért kell itt hagyni a barátait és miért kell éveket eltöltenie egy számára teljesen idegen közegben, ahol a nyelvi nehézségek miatt sok sérülést szerezhet. Nem volt ez másképp a mi esetünkben sem. Kislányomnak végül egyetlen kérése volt, egy kiscicát szeretett volna magával vinni. Ez a kispajtás jelentette számára az első félévben a barátot és az érzelmi kapaszkodót. Nagyon nehéz volt nekünk szülőknek azt látni, hogy az első időszakban vasárnap esténként a lányunk csak sírdogál, mert a hét kezdés félelmei már erősen ott voltak benne. Valójában sokat kellett vállalnia, meg kellett tanulnia az olasz nyelvet, mert a tanárokat nem nagyon érdekelte, hogy ő nem olasz anyanyelvű. Hetente két ízben külön órákra járt egy nyugdíjas tanárnőhöz, akivel tananyagszerűen átvette az olasz nyelvtant és gyakorolták a tökéletes kiejtést. Amikor az olasz iskolákban befejeződött a tanítás és az olasz gyerekek szünidőre mentek, a lányom elkezdett felkészülni a magyar különbözeti vizsgáira. Ahhoz ugyanis, hogy ezek az évek ne vesszenek el, Magyarországon magántanulóként kellett folytatnia tanulmányait és minden tanévben vizsgáznia kellett a honismereti tárgyakból. Kint már integrált természettudományi ismereteket tanult, az itthoni iskolákban viszont még külön tanítják a biológiát, fizikát és a kémiát. Problémát okozott az is, hogy a magyar iskolákban a matematikából egy évvel megelőzték az olasz tanterveket, tehát ebben a tantárgyban is történt egy kis csúszás.

Gondolom, azért egy idő után a kislányának voltak sikerélményei is.

A könyvből azt lehetett kiolvasni, hogy nem könnyű Olaszországban barátokat szerezni. Igaz ez?

Az olaszok a barátságot és a családot nagyon komolyan veszik. Számukra a barátságok általában az ifjú korban kezdődnek és végigkísérik az életüket. Az országba érkező idegenektől nem sok mindent várhatnak, ezért nem is keresik a barátságukat. Például a titkárnőimmel nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki. Az ebédszünetekben mindig együtt mentünk el teázni, kávézni és nagyon jól elbeszélgettünk egymással, de amikor jött a hétvége udvariasan elköszöntünk egymástól. Finoman elzárkóztak attól, hogy egy közös programot együtt eltöltsünk. Kivétel volt ez alól, kolléganőm, Sara Pongiluppi, aki szintén az akadémián dolgozott, ő volt az egyedüli, akivel a kint tartózkodásunk alatt igazi barátság alakult ki. Az édesapja katonaként szolgált több nyugat-európai országban, ezért ő egy kicsit más módon lett szocializálva. Saraval, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, az elmúlt évben a könyvem bemutatójára is eljött.

Egyéb olasz érdekességek is akadtak, melyekkel oldalakon keresztül foglalkozik. Megemlítene ebből néhányat?

Azt tudom, hogy a visszajelzések nagyon pozitívak erről az érdekes útirajzról. Ön mennyire elégedett a könyvével?

Valóban fontos volt számomra a könyv megjelenése és mindig jó érzéssel tölt el, amikor a kezembe veszem. Színes fotókkal valószínűleg még szebb lett volna. A könyvből terjedelmi korlátok miatt kimaradt közel 150 oldalnyi anyag. Ez részletesebben foglalkozott Olaszország történelmi, földrajzi hátterével, olyan adalékokkal, amelynek ismeretében jobban be lehet mutatni az ország kultúráját és a kialakult szokásrendszerének a miértjét. A könyvből kimaradt részben dolgoztam fel például, az akadémián jelen lévő nemzetekről szerzett olyan tapasztalataimat, amelyek különösen érdekesek lehetnek egy magyar katona számára. Bízom abban, hogy azért ezek az információk sem fognak elveszni, mert szeretnénk ezt jegyzetként a hallgatóink rendelkezésére bocsátani. A készülő jegyzet és a már megjelent könyvem remélhetőleg „hasznos sorvezetője" lesz az Olaszországba készülőknek.