Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repült a RAF első modernizált Pumája

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. június 30. 19:39

A brit királyi légierő első modernizált Puma HC2 típusú helikoptere múlt héten sikeresen végrehajtotta első repülését a Eurocopter franciaországi üzemében. A cég a 40 éves típusra egy olyan üzemidő hosszabbítás terveit dolgozta ki, melynek során jelentősen javulnak a gép képességei, illetve a forró, és magashegyi körülmények között is alkalmas lesz az üzemelésre.

Az új hajtóművek és a digitális repülésvezérlő rendszer mellett a gépet fejlettebb navigációs, kommunikációs és önvédelmi eszközökkel látták el, ezekkel még bő tíz évig szolgálatban maradhatnak. Az első felszállás a tesztprogram első fontos lépése volt, ezt a tervek szerint az év második felében befejezik be. Ezek után a gép 2012-ben állhat szolgálatba, a teljes hadrafoghatóságot pedig 2014-ben érheti el.