Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

HRB-nagyüzem

Szöveg: M. Tóth György |  2011. június 30. 20:45

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságán úgyszólván egymásnak adják a kilincset a hivatalos vendégek. Június 30-án, csütörtökön dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke és dr. Dankó István, a tárca jogi főosztályának vezetője volt jelen az új honvédelmi törvényjavaslat vitájához benyújtandó bizottsági módosító indítvány megtárgyalásán.

A parlament a nyári rendkívüli ülésszak végén, információink szerint július 11-én szentesíti az új honvédelmi törvényt, addig is a képviselők sorra vitatják meg a normaszöveg-javaslathoz benyújtott módosító indítványokat. Közülük is az egyiket éppenséggel a honvédelemért felelős bizottság dolgozta ki.

Nevezetesen: „A honvédelemért felelős miniszter a Honvédséget érintő jogszabályok tervezeteit – azok államigazgatási egyeztetésével egyidejűleg – az Országgyűlés honvédelmi ügyekkel foglakozó bizottsága részére elektronikus úton tájékoztatásul megküldi."

A bizottsági indítvány indoklásaként olvashatjuk a dokumentumban, hogy az Országgyűlés alaptörvényben is rögzített felelősségére tekintettel indokolt e kötelezettséget a törvényjavaslatba foglalni, hiszen a jogszabályokkal, illetve tervezeteikkel kapcsolatos információáramlás a leendő törvény paragrafusainak eleget téve, így segíthető elő.

Tegyük hozzá: az indítvány benyújtásával a honvédelmi tárca egyetértett, a bizottság pedig – pártállásra való tekintet nélkül – egyhangú igennel támogatta a módosítást.

Ami a közelmúltat illeti, magyar kollégájának meghívására hazánkban tartózkodott a Ľubomír Galko szlovák védelmi miniszter is ellátogatott a HRB-re.

A vendéget Csampa Zsolt alelnök fogadta.
A megbeszélésen a felek kicserélték véleményüket arról, hogy milyen lépések megtételével lehetséges felállítani a V4 országainak, pontosabban hadseregeinek közös harccsoportját.

„Egyetértettünk abban – mondta Csampa Zsolt –, hogy fontos a két ország parlamentjei, illetve védelmi bizottságai közti párbeszéd elmélyítése. Ennek jeleként a következő fél évben Magyarországon közös bizottsági ülésre kerül sor. Tárgyaltunk a hadisír-gondozás közös kérdéseiről is, melynek során a szlovák miniszter köszönetének adott hangot a hejcei tragédia helyszínén kialakított emlékparkért, s nemkülönben azért, hogy az emlékhelyet önzetlen magyar kezek ápolják."

A közelmúlt eseményeinek sorában kell említenünk: a világ négy sarkában akkreditált magyar katonai attaséknak a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatalában tartott éves értekezletén – Hende Csaba honvédelmi miniszter felszólalását követően – előadást tartott a HRB elnöke.

Dr. Kocsis Máté többek között a szakbizottságnak a törvényalkotásban, illetve a társadalmi kontroll érvényesítésében betöltött szerepéről tájékoztatta hallgatóságát.

Fotó: Bakó Andrea, Ministerstvo Obrany SR és archív