Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karácsony a francia idegenlégióban

Szöveg: Takács Vivien |  2014. december 27. 15:52

Balázzsal – a francia idegenlégió műszaki ezredében szolgáló magyar katonával – nemrégiben készítettünk interjút. Most arról kérdeztük, hogyan ünneplik a karácsonyt távol a hazájuktól az idegenlégióban szolgálatot teljesítő katonák.

1595985069

„Néhány héttel az ünnep előtt minden század elkezd építeni legalább egy karácsonyi jászolt" – meséli Balázs, majd hozzáteszi: „a neve ellenére ez egy terepasztal szokott lenni, ami valamelyik missziónkat ábrázolja. A karácsonyi kötődését az adja, hogy beletesznek egy Betlehemet. A század épülete elé pedig kiraknak egy kis műfenyőt."

1595985069

Balázs elárulja azt is, hogy ezenkívül a különböző századok válogatottjai között sportversenyeket is rendeznek, az összesített verseny győztese pedig egy évre elnyeri a vándorserleget.
„Egymást nem szoktuk megajándékozni, de a századtól mindig kapunk valami ajándékot december 24-én. Például sportcipőt, hátizsákot, csupa olyan dolgot, ami terepen hasznunkra válhat" – mondja.

1595985069

Hogy hogyan telik a szenteste? Megtudjuk: a század minden tagja összegyűlik a közös vacsorára. „Előtte a százados odaadja egyenként az ajándékokat, majd megvacsorázunk, és utána minden szakasz kifigurázhatja egy vicces színdarab előadásában a tiszteket és altiszteket. Ez az egyetlen alkalom az évben, amikor ez megengedett."

1595985069

Balázs elmondja, hogy nincs külön karácsonyi menü, de ünnepekkor nagyon odafigyelnek arra, hogy jó és bőséges vacsorát kapjanak a katonák.
„A mostani volt a hatodik kinti karácsonyom. A legtöbbször már másnap reggel szabadságot kapunk, így otthon is tudok ünnepelni" – meséli, hozzátéve, hogy eddig két alkalommal a laktanyán kívül, hazájától távol töltötte az ünnepet. „Egyik évben egy afganisztáni FOB-bázison karácsonyoztam, a másik évben a szentestét egy elhagyott francia guyanai őserdei aranybányában töltöttem. De még ide is utánunk hozták az ajándékokat helikopterrel."

1595985069

Képek: francia-idegenlegio.blog.hu

Címkékkarácsony