Mátraházi sikerek

A mátrai gyöngyszemként is számon tartott, patinás üdülő-épületegyüttes épp azt a képet tárja elénk, amilyennek a Magyar Honvédséget elképzeljük: klasszikus, szabályos, magyaros és erős. 1933-ban honvédtisztek adták össze pénzüket, hogy Vak Bottyán nevét viselve felépülhessen, s benne felfrissülhessenek a tisztek.

„Napjainkban is e nemes célt szolgálja" – mondja Kiss József, a HM Protokoll, Rekreációs és Kulturális Főigazgatóság (HM PRKF) munkatársa, aki mátraházi látogatásunk során kalauzol bennünket.

A kultúra mindig emberformáló hatású, s ez jellemzi a HM PRKF gondozásában működő mátraházai rekreációs központot is. Belépve rajztáblák ecsetek, tubusok között közeledünk a művészethez: itt címerek, ott egy tankvázlat, tájkép.

Az egyik teremben Szunyoghy András Mednyánszky László-díjas grafikus, művésztanár avatja be a művésztábor alkotóit a portréalkotás rejtelmeibe, arrébb Duschanek János – szintúgy Mednyánszky-díjas – festő, művésztanár erősítteti meg a címerfestés fogásait.

Az alkotótábor résztvevői ugyanis – szoros munkamenetrend szerint – délelőttönként rajzolnak, festenek, délutánonként pedig –  úgyszintén szakmai szempontok alapján – rangos művészfilmeket tekintenek meg, fakultatív beszélgetéseket folytatnak, neves művészek által tartott képzőművészeti, (katona)művészettörténeti előadásokon kontúrozzák magukat határozottabbá, „kinyílnak szemeik", azaz miközben a rend, fegyelem, tanulás fontosságának továbbra is tudatában vannak, mégis eltűnik a „paroli", kialakul bennük egy művészszellemiség.

A tavalyi továbbképzés (kártyafestés, rézkarc, linómetszés) után az idén a címertan (heraldika) címerfestészeti technológiai tudnivalóit sajátították el, hogy azután korhűen megfesthessék a mai megyék címereit, amelyek a mátraházi centrum épületeit, azok homlokzatát díszítik majd.

A művészi fejlődés folyamatosságának megfelelően az alkotótáborok egymásra épülnek a témaköreiket, továbbképzésüket illetően, azaz a honvédelmi tárca és a HM PRKF által tudatosan tervezett katonakultúra piramisa valósul meg. Nemes hagyomány ez honvédségünk életében! Arról sem feledkezhetünk meg, hogy e hagyományokat, az ön- s egyben közösségfejlesztő folyamatok csínját-bínját főleg az idősebb korosztályba tartozó tisztek ismerik igazán. Vagyis a tapasztaltság e téren is számottevő tényező.

Ők küzdöttek az első vonalban akkor is, amikor 1991-ben új alapokra helyezték az egész katona-képzőművészeti kört, amely egy év múltán nemzetközivé vált; kárpátaljai magyar, litván, horvát, olasz, román s más térségek katona-képzőművészei érkeztek egyazon rajztáblához.

S e „stefániás" képzőművészeti kör most is lendületesen rajzolja a katonai képzőművészet albumának legszebb oldalait.

Megjegyzendő: a rendezvény fontos közvetítő szerepet játszik a honvédség és a civil társadalom között is.
Az 1974-es egervári indulás, majd később a balatonlellei, dömsödi, gödi folytatás eredményeként ma már 35 esztendős múltra visszatekintő nyolcnapos tábor a zuglói Stefánia úti Honvéd Kulturális Központban alakult meg a Honvéd Kulturális Egyesület tagozataként – tudjuk meg Frömmel Gyula nyugállományú zászlóstól, képzőművészeti alaptagként is jegyzett festőművésztől, aki az önképzőkör s az alkotótábor „motorja".

2012-ről szólva Frömmel Gyula elmondja: idén soha nem látott számban jelentkeztek a táborba, s végül – alapos válogatást követően – 27-en kaptak bebocsátást a honvéd művészeti szentélybe. Hazánk minden szegletéből érkeztek hivatásos, szerződéses tisztek és altisztek éppúgy, mint közalkalmazottak, nők és férfiak egyaránt. Ami közös bennünk, az a honvédelmi és művészeti elkötelezettség, valamint az alkotás-, illetve tettvágy. Természetes, hogy ők élveztek elsőbbséget a jelentkezés során.

Szabó Anikó főtörzsőrmester (Veszprém) honlapunkról, a honvedelem.hu-ról értesült a táborról. Eredendően fazekas, s ezért is örül e lehetőségnek. Gondját viseli családjának, teljesíti hivatását – és rajzol, fest. „Főleg a természeti szépségek vonzanak, és szeretem a klasszikus témákat. Mátraháza azért fontos a számomra, mert itt összerendezik a tudásomat" – mondja.

Lovas Csaba szakaszvezető (Hajdúhadház) a személyzetisektől értesült arról, hogy jelentkezhet − s így is tett, mivel gyerekkora óta rajzol. Alkotótársaihoz hasonlóan megjegyzi: „Mivel nem szeretem az ingyen kenyeret, nagyra értékelem a címerfestést, hiszen ezzel hasznossá tettük magunkat. Egyszerre tanultunk és szolgáltunk!"