Riporteri baklövések: szundi a közvetítés közben

A kilencvenes évek végén mindent elvállaltam, éppen csak esküvőkön nem szavaltam. Szerettem a melóm, meg a gyerekek is kicsik voltak, no meg a banki hitel is sok. Reggel Danubius, utána Eurosport, Rádió Bridge, nem unatkoztam.
Az emlékezetes napon éppen síugrást közvetítettem, fogalmam sincs honnan. Ültem a monitor előtt, kijött az ürge, elmondtam, hogy kicsoda, milyen eredményei voltak, mekkorákat szokott ugrálni. Majd rajtaütésszerű hirtelenséggel elaludtam. Máig nem tudom, hogyan lehet így „beájulni", de nekem sikerült. Arra riadtam fel, hogy valaki repül a levegőben. Ötletem sem volt, hogy ki az. Nem tudtam, hogy egy versenyzőt aludtam át, vagy tízet. Repült a pali, leesett, ahogy illik, én meg riadtan vártam, hogy kiírják végre a nevét. Kiderült, hogy az volt, akit felkonferáltam, vagyis 6-8 másodpercre kapcsoltam ki magam. A néző vélhetően semmit sem vett észre, de nekem volt már kellemesebb álmom is.

Horti Gábor, a Sport Klub legkeményebben sódert lökő csávója

Megkaptam a brazil focit, aminek majdnem másfél percig tudtam is örülni. Amikor azután a felkészülés elején rájöttem, hogy a klubhonlapok 40 perc alatt nyílnak meg, már kezdtem aggódni. Majd az is kiderült, hogy minden játékos 183 centi, és 77 kiló. Akkor már tudtam, hogy a németes és a brazilos precizitás nehezen mérhető össze. Ráadásul angol nyelvű oldal nincs is, a portugál tudásomat meg inkább hagyjuk. A meccs nyolckor kezdődött, a kedves brazil kollégák elfeledték faxolni az összeállításokat. Próbáltam a csávók hátáról olvasni a neveket, de sajnos az egyik csapatban – ha jól emlékszem – mindenkit Parmalatnak, a másikban meg mindenkit Electroluxnak hívtak. A mögöttem rohangászó gárda tagjai (Timur és csapata) mobiltelefonnal próbálták meg lefotózni a közvetítés elején 5 másodpercre megjelenő összeállításokat. Sajnos a kedves brazil szertárosok olyan csodás fehér mezeket adtak a tejcsoki fiúkra, hogy a tűző napban a számot sem lehetett látni a hátukon. A munkám innentől egyszerű volt. Le kellett közvetítenem egy meccset, amiből annyit láttam, hogy csillogó foltok rohangásznak. Jól esett utána egy sör.

Ifj. Knézy Kenő, az Eurosport és a Duna Televízió kommentátora

Egri Viktor, a Telesport kommentátora

Életem első BL közvetítése a Fradi vendégjátéka volt a Hajduk Split otthonában. Rezegtem, mint a nyárfalevél, ráadásul semmi sem stimmelt. A kommentátorállásban sem képem, sem hangom nem volt. Végül behoztak egy junoszty típusú televíziót, meg egy hatvanas évekből származó hangdobozt, fülhallgatóval. Éppen csak az nem volt ráírva, hogy éljen a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátsága. Alig kezdődött el a bemelegítés, amikor belépett a fülkébe egy fiatalember, és közölte, hogy ő a ZDF gyakornoka. Küldik mindenhová, hogy tanuljon a profiktól. Megkérdezte, hogy leülhet-e mögém, és elleshet-e tőlem egy-két trükköt. Akkor már majdnem fél perces gyakorlatom volt a BL bemelegítések terén, így jó szívvel engedtem az ifjú kollégának. Öt perc múlva hátranéztem egy lelkesítő mosolyért. Akkor már nem volt ott. Miért?