Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Robert Gates jövőre távozik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 17. 6:49

Robert Gates amerikai védelmi miniszter hétfőn megerősítette, hogy jövőre távozik posztjáról. A republikánus politikus, akit Barack Obama elnök átemelt elődje, George Bush kormányából, a Foreign Policy magazinnak úgy nyilatkozott, hogy akkor mond le, amikor megbizonyosodott arról, hogy az afganisztáni amerikai csapatkivonás biztosan sínre került.

A miniszter szerint a kormányzat jövőre már abban a helyzetben lesz, hogy lássa, vajon működik-e az afganisztáni stratégiája. Gates szerint nincs kétség afelől, hogy az amerikai egységek 2011 júliusában megkezdik majd a kivonulást a dél-ázsiai országból, annak megfelelően, ahogyan azt Barack Obama elnök tavaly decemberben, a 30 ezer fős csapaterősítéssel egy időben bejelentette.

“Senkiben sincs kétség afelől, hogy 2011 júliusában megkezdjük csapataink (létszámának) csökkentését" – nyilatkozta a védelmi miniszter a kaliforniai lapnak.

A Pentagon vezetője ugyanakkor kijelentette, hogy gyors és jelentős csökkentésről a kormányzat felső szintjein szó sem esett.

Gates reményét fejezte ki, hogy az afgán hadsereg létszámának növekedésével párhuzamosan az ország egyre több területének felügyeletét lehet majd átadni a helyi hatóságoknak.

A holland katonák két héttel ezelőtt fejezték be harci küldetésüket a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban. A kanadaiak a tervek szerint jövőre vonulnak ki Kandahárból.

Az afganisztáni katonai misszió folytatásának terhe így egyre inkább az amerikai és a brit erőkre nehezedik majd.