Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rossz ómen a Clinton-látogatás előtt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 28. 11:41

A katonai uralom felszámolását célzó reformintézkedések ellenére háborús bűncselekményekkel felérő jogsértéseket követnek el a mianmari katonák az ország északi részén tevékenykedő gerillák elleni fellépésük során – ismertette jelentésében egy emberi jogi szervezet november 28-án hétfőn, két nappal az amerikai külügyminiszter ranguni látogatása előtt.

A PRD nevű csoport jelentése szerint míg az ország alacsonyan fekvő területein kialakuló politikai helyzetet a ranguni vezetők áttörésként állítják be, a kisebbségek lakta hegyvidéken élők milliói számára a helyzet rosszabb, mint valaha az elmúlt két évtizedben – közölte bangkoki sajtótájékoztatóján a szervezet társalapítója, Oddny Gumaer.
Mianmar északi, jobbára a keresztény kacsinok lakta hegyvidéken a Kacsin Függetlenségi Szervezet (KIO) nevű gerillacsoport röviddel a katonai junta hatalomátvétele, 1962 után harcba szállt a központi kormánnyal, autonómiát követelve a kisebbségnek. A 17 éve kötött tűzszünet idén júniusban összeomlott, miután a hadsereg egy határőr-alakulatba akarta betagolni a KIO fegyvereseit.

A PRD képviselői tényfeltáró úton jártak Kachin szövetségi államban, és azt mondják, hogy a válságövezetben – ahol a harcok miatt 30 ezer embernek kellett elhagynia otthonát – nyoma sincs a reformoknak. A jelentés egyik szerzője úgy fogalmazott, hogy a helyzet borzalmas, és azonnali segítségnyújtásra van szükség. Egy thaiföldi székhelyű kachini nőszervezet azt állítja, hogy 32 olyan esetről van bizonyítéka, amikor katonák nemi erőszakot vagy gyilkosságot követtek el a kacsin kisebbség lakta térségben.

A mianmari hadsereg tagadja a vádakat, a kormány pedig fogadkozik, hogy véget akar venni az etnikai alapú konfliktusoknak, és ennek érdekében felvette a kapcsolatot a gerillacsoportokkal, köztük a KIO-val is.

Az egy évvel ezelőtti választások után a katonai vezetők az idén márciusban hivatalosan átadták az ország irányítását a polgári kormánynak. Az új kormány – amelyben nyugállományú tábornokok vannak túlsúlyban – egy sor reformintézkedést jelentett be korábban.

Címkékjog