Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sakkverseny a laktanyában

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2010. november 25. 11:38

Hatodik alkalommal rendeztek sakkversenyt a Debrecenben, Kossuth Laktanyában, ahol tizenhat katona mérte össze tudását. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kiképzési Főnöksége által minden évben megrendezett bajnokságról minden résztvevő emléklappal, az első három helyezett kupával térhetett haza.

Koncz István főtörzsőrmester immár negyedjére szerezte meg az első helyet, a második helyen Radóczi Ferenc szakaszvezető, a harmadik helyen Répási György főtörzsőrmester végzett.

1595910619
 

Fotó: Tóthné Ilyés Edit