Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO: konzultációs folyamat, párbeszéd

Szöveg: Vastagh László |  2010. november 25. 10:41

Egy önálló, szuverén államok alkotta szövetségben a politika formálásához és végrehajtásához szükség van arra, hogy az összes tagország kormánya tökéletesen tájékozott legyen a többiek általános politikájáról és szándékairól, illetve azok alapját képező megfontolásokról. Ez rendszeresen politikai konzultációt igényel, ha lehet a tanácskozások politikaformáló szakaszában, még a nemzeti döntések előtt.

A politikai konzultáció rendszeres gyakorlata az Észak-atlanti Tanács 1949-es első ülésével kezdődött, azóta ez a gyakorlat megerősödött és alkalmazkodott az új fejleményekhez.

1595910617
A politikai konzultációk fő fóruma ma is a tanács. Elnöki tisztjénél fogva a főtitkár lényeges szerepet tölt be a tanácskozásokon, ő a fő képviselő és szóvivő az egyes kormányokkal történő kapcsolatokban éppúgy, mint a nyilvánosság előtt. A NATO döntéshozatali folyamatának tehát kulcsfontosságú része a tagállamok közötti konzultáció, amely lehetővé teszi a szövetségesek vélemény- és információ cseréjét azon kérdések megvitatása során, amelyben az intézkedéseket megelőzően megállapodnak.

Rendszeres konzultáció folyik más fórumokon is, amelyek felhatalmazásukat a tanácstól kapják. Ezek közé tartoznak a magas szinten, de más-más szinteken ülésező politikai

1595910618
bizottság, a politikai koordinációs csoport, a regionális szakértői csoportok, az ad hoc munkacsoportok, egyéb különleges bizottságok, amelyek mind közvetlen szerepet játszanak a tagországok kormányai közötti politikai konzultáció megkönnyítésében.

A vonatkozó politikai kérdésekről az Euro-atlanti Partnerségi Tanács (EAPC) keretében rendszeresen konzultálnak a partnerországokkal, Oroszországgal elsősorban a NATO-Oroszország Állandó Közös Tanácsban (PJC), Ukrajnával a NATO_Ukrajna Bizottságban, és a NATO „Mediterrán Dialógusában" részt vevő országokkal a Mediterrán Együttműködési csoportban. Ezeken a konzultációkon ugyanazokat az elveket követik, amelyeket hosszú ideje a szövetségben folytatott konzultációk alapjául szolgálnak, hasonló nyitottság és együttműködési szellem jellemzi őket.

1595910618
Azzal, hogy a közös döntéshozatali folyamatot konszenzustól és közös egyetértéstől teszik függővé, a szövetség tagjai védik minden egyes ország egyéni tapasztalatainak és szemléletének szerepét, ugyanakkor hasznosítják azt a gépezetet és azokat az eljárásokat, amelyek közös, gyors és határozott akciót tesznek lehetővé, ha a körülmények azt indokolják. Valamennyi NATO-tagország teljes mértékben részt vesz a szövetségen belüli együttműködés politikai szintjén, és mindegyik azonos mértékben vállal kötelezettséget az Észak-atlanti Szerződés rendelkezései szerint, nem utolsó sorban az 5. cikkelyben foglalt kölcsönös kötelezettségvállalással, amely a tagországok biztonságának oszthatatlanságát jelképezi azzal, hogy közülük egy, vagy több ország elleni támadást valamennyiük elleni támadásnak tekintik.

1595910618