Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sárkánybarlangtól a modern arénáig

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2021. július 24. 9:31

Ma este ünnepélyes körülmények között avatják fel a Budapest Honvéd FC új futballarénáját. Régebben a honvédséghez még szorosabban kötődő csapat az elmúlt több mint száz évben infrastrukturálisan komoly fejlődésen ment keresztül.

Stadion (1)

Kisebb vita kerekedett 1908-ban, a frissen alakult Kispesti Atlétikai Club berkein belül az akkori Éder Vendéglőben, hogy vajon az atlétika, a vívás és a torna mellé a labdarúgást is felvegyék-e a szakosztályok közé. Végül több adminisztratív akadály elhárulása után 1909. augusztus 3-án, a tisztújító választmányi gyűlésen végleg megalakult a Kispesti Atlétikai Club (KAC) nyolc szakosztállyal. A legelső hivatalos mérkőzéseket nem a mostani Bozsik Aréna helyén játszották, hanem körülbelül 200 méterre onnan, a mai temető területén. A mecénások támogatásának köszönhetően felépült pálya avatómérkőzését 1912. december elsején játszották. Akkor persze nem az Európa Liga győztes spanyol Villareal volt az ellenfél, hanem a III. osztályú Megyer SC. Az akkori eredményt persze ma is boldogan elfogadnánk, hiszen a KAC 2–0-ra nyert. A Sárkány utcában lévő kispesti pályát az ellenfelek találóan „sárkánybarlangnak” nevezték el. A létesítményt 1927-ben modernizálták, azonban 1932 nyarán egy szélvihar súlyos károkat okozott a fatribünön. Kispest város segítségével 1933 szeptemberében elkészült az új fatribün, azonban mindössze pár hónapig használhatta a kispesti közönség, mert 1934. május 6-án a Kispest–Attila (ma már nem létező miskolci klub) bajnoki mérkőzésen a vendégszurkolók gyújtogatása nyomán a fatribün negyedóra alatt teljesen leégett. Ekkor merült fel a gondolat: új pályát kellene építeni.

Stadion (2)

A régi pálya bővítésére nem volt lehetőség, mert az egyik oldalán a Lipták-gyár, a másik oldalán a temető, míg mögötte az izraelita temető húzódott. Végül aztán a mai Aréna helyén épült fel az új stadion, amelyet 1939 februárjában adtak át. A vasbetonból épült tribün kétezer néző befogadására volt alkalmas. A második világháború, mint mindenhol, Kispesten is sok kárt okozott. Szinte a harcok befejezése után azonnal nekiláttak a stadion helyreállításának, de anyagiak híján ez nem ment gyorsan. Rendbe hozták a fedett lelátót, az öltözőket és a temetőig terjedő területen új edzőpályát építettek.

Stadion (4)

Néhány esztendővel később, 1946–47-ben formálódni kezdett a jövő nagy Honvéd-csapatának gerince: a Kiss Mihály – Szalay István (Sipos I), Herédi (Rákóczi) – Bozsik, Patyi, Bányai (Simonyi) – Béres (Cserjés), Budai I, Mészáros, Puskás, Babolcsay összeállítású csapat a második helyen végzett a bajnokságban. Majd elérkeztünk az 1949-50-es szezonhoz, amikor is kialakult az aranycsapat, és óriási fölénnyel bajnoki címet nyert.

A bajnokság közben, 1949. december 18-án, a Honvédelmi Minisztérium annektálja a Kispesti AC-t, így megalakul a Budapesti Honvéd SE. A gólkirály „természetesen” Puskás Öcsi lett.

Stadion (3)

1952-ben a csapat veretlenül nyeri meg a bajnokságot – a sok győzelem mellett mindössze öt döntetlennel. A gólkirály a kiváló fejjátékáról is ismert Kocsis Sándor lett. Az olimpiai bajnok válogatott gerincét a Honvéd játékosok adták, az év játékosa pedig a legendás Bozsik József lett. 1986-ban, Magyarországon először egyébként Kispesten neveztek el stadiont játékosról – mégpedig éppen róla, a kispesti labdarúgás egyik legnagyobb csillagáról, a 101-szeres válogatott Bozsik „Cucu”-ról.

2018. szeptember 22-én - egy gálamérkőzéssel színesített családi nap keretében - a klub és a szurkolók elbúcsúztak a régi Bozsik-stadiontól, hogy aztán a helyén egy minden igényt kielégítő, UEFA 4-es besorolású új stadion épüljön fel. Az új létesítmény, a Bozsik Aréna alapkövét 2019-ben tették le, első ellenfélként az avatómérkőzésre pedig ma, július 24-én, a Villareal érkezik. Reméljük az egykori sárkánybarlangtól nem olyan messze elsüllyed – vagy legalább léket kap - a Sárga Tengeralattjáró (A Villareal csapatának beceneve – a szerkesztő).

Forrás: honvedfc.hu

Stadion (5)
Címkéksport