Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sebességi rekordot állított fel az amerikai négylábú robot

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. március 10. 14:20

Az amerikai Boston Dynamics cég által fejlesztett, Gepárd névre keresztelt négylábú robot sebességi rekordot állított fel, a járórobotok között. Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) honlapján tette közzé az eredményt, mely szerint a Gepárd 28,9 kilométer/órás sebességet ért el.

A Gepárd laboratóriumi körülmények között érte le a sebességi rekordot. A járórobotok közötti korábbi csúcssebességet 1989-ben érték el, ami egészen ezidáig 21 kilométer/óra volt.
A Gepárd mechanikai alapjainak fejlesztése során a leggyorsabb állatok mozgásának elvét használták fel. A Boston Dynamics a tervek szerint egy éven belül természetes körülmények között kívánja tesztelni robotját.

A Gepárd fejlesztése a DARPA megrendelése alapján az M3(Maximum Mobility and Manipulation = Maximális mozgékonyság és kezelhetőség) robotépítési program keretében folyik.
A programnak nincsenek konkrét katonai céljai, átfogó tudományos projektként tartják nyilván. A kutatás során elért eredményeket azonban a későbbiekben katonai fejlesztésekre, célokra is felhasználhatják.

A Boston Dynamics szintén a DARPA megbízásából LS3 (Legged Squad Support System ) teherhordó robot fejlesztésén is dolgozik az amerikai katonák berendezéseinek szállításához. A robot négy végtag segítéségével mozog, tájékozódását vizuális és audiovizuális berendezések biztosítják. Az LS3 képes az önálló mozgásra akár hegyvidéki terepviszonyok között is, valamint akadályok esetén korrigálni az útvonalat.

A Gepárd sebességi rekordja laboratóriumi körülmények között