Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikertelen észak-koreai rakétafellövés

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 13. 10:00

Az előzetes nemzetközi tiltakozások dacára Észak-Korea április 13-án, pénteken fellőtte nagy hatótávolságú rakétáját, amellyel állítása szerint műholdat kívánt a világűrbe juttatni, de kudarcot vallott: a rakéta nem sokkal a felbocsátás után a tengerbe zuhant.

A nemzetközi közösség – az ügyben egyelőre hallgató Kína kivételével – élesen elítélte a rakétaindítást, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken rendkívüli ülést tart.
Észak-Korea korábban tudatta, hogy egy földi megfigyelő műhold pályára helyezésének címén Unha-3 rakétát fog indítani valamikor április 12. és 16. között. Az indítás egybeesik a sztálinista vezetésű ország alapítójának, Kim Ir Szennek a születési évfordulójával.

Dél-koreai és nyugati szakértők szerint Phenjan a műhold-fellövéssel valójában legújabb, nagy hatótávolságú rakétáját akarta kipróbálni. A nemzetközi közösség felszólította Phenjant, tegyen le terve végrehajtásáról, amely sérti az ENSZ Biztonsági Tanács vonatkozó határozatait.
Észak-Korea péntek reggel végül fellőtte a rakétát, a dél-koreai és a japán védelmi minisztérium szerint azonban a felbocsátás kudarcot vallott. Japán közölte, hogy a hordozórakéta több mint egy percen át repült, majd a tengerbe csapódott. A dél-koreai hadsereg szerint a rakéta egyes darabjai az ország nyugati partvidékén fekvő Kunszan várostól 190-210 kilométerre hullottak a Sárga-tengerbe.
A szöuli védelmi minisztérium később közölte, hogy a rakéta a fellövés után néhány perccel felrobbant a levegőben, húszegynéhány darabra hullott szét és a tengerbe zuhant. A dél-koreai erők igyekeznek felkutatni a roncsokat. A dél-koreai vezérkari főnök elmondta, a rakéta darabjai 100-150 kilométeres körzetben hullhattak a tengerbe, s a szárazföldön a jelek szerint nem okoztak semmilyen kárt.

Az észak-amerikai légvédelmi parancsnokság, a NORAD közölte, hogy Észak-Korea egy 6-9 ezer kilométer hatótávolságú, Taepodong-2 interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt fel. A hajtómű első fokozata Szöultól 160 kilométerre nyugatra vált le a rakétáról, a második és a harmadik fokozat viszont nem működött, ezek szintén a tengerbe estek.
Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán máris élesen elítélte, provokációnak minősítette az észak-koreai rakétafellövést.
A washingtoni Fehér Ház közleményében hangsúlyozta: jóllehet a rakétaindítás kudarcot vallott, Phenjan lépése fenyegeti a térség biztonságát, sérti a nemzetközi jogot és ellentmond az ország nemrégiben vállalt kötelezettségeinek. „Észak-Korea csak még jobban elszigetelődik a provokatív cselekményekkel, fegyverekre és propagandára pazarolja a pénzét, miközben az észak-koreaiak egyre inkább éheznek" – hangoztatta Jay Carney fehér házi szóvivő a közleményben.

Kim Szung Hvan dél-koreai külügyminiszter Szöulban a Koreai-félsziget és a térség biztonságát fenyegető provokációnak minősítette Észak-Korea lépését. Hangsúlyozta, hogy a történtek egyértelmű megsértését jelentik az ENSZ Biztonsági Tanácsa azon határozatának, amely megtiltotta Phenjannak a ballisztikus rakétatechnológia alkalmazását.
Fudzsimura Oszamu japán kormányszóvivő Tokióban nyilatkozva szintén súlyos, ENSZ-határozatokba ütköző provokációként értékelte az észak-koreai rakétafellövést. A szóvivő elmondta, hogy a szigetország diplomáciai csatornákon eljuttatta tiltakozását Phenjanba. Azumi Dzsun japán pénzügyminiszter közölte, Tokió a nemzetközi tiltakozásoktól függően fontolóra veheti az Észak-Koreával szembeni szankciói szigorítását.

Nem kizárt, hogy önmagát semmisítette meg a műholdat hordozó, nagy
hatótávolságú észak-koreai rakéta, amely röviddel az indítás után a
tengerbe zuhant pénteken – vélekedik egy japán rakétafejlesztő
szakember.

Jaszaka Tecuo az NHK japán tévének nyilatkozva elmondta, hogy a rakéta
az indítás után alig egy perccel esett a tengerbe, ami arról tanúskodik,
hogy már az első fokozattal gondok voltak.

„Emiatt robbanás történt, s a rakéta elkezdett letérni a kijelölt
pályáról, ezért nem kizárt, hogy az észak-koreai szakemberek maguk adtak
parancsot a rakéta megsemmisítésére" – idézte az Interfax hírügynökség a
szakértőt. 

ENSZ-diplomaták közölték: pénteken rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a lehetséges válaszlépéseket.
Észak-Korea még soha nem tudott műholdat Föld körüli pályára állítani, jóllehet erre 1998-ban és 2009-ben is kísérletet tett. A 2009-es rakétaindítás után kísérleti atomrobbantást is végrehajtott. Szakértők úgy vélik, Phenjan azóta is folytatta nukleáris programját, és a közeljövőben újabb kísérleti atomrobbantást hajthat végre, immár a harmadikat a 2006-os és 2009-es után.