Sosem volt fásult

Hogy kezdődött? Gondolom, sorkatona voltál?

Nem voltam sorkatona. Tizenhét évesen behívtak sorozásra és egyből a hivatásos szolgálatot ajánlották. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de jó kiállású srác voltam. Dönthettem, hogy megszerzem az érettségit és elmegyek a katonai főiskolára, vagy a kétéves tiszthelyettesi iskolát választom, ilyen akkor az ország több pontján is működött. A kétéves képzést választottam, optika- és infratechnikusnak tanultam. 1986. augusztus 1-jén avattak Tiszaújvárosban, rá egy hétre pedig megnősültem.

Hol kezdted a pályádat?

Ez egy érdekes történet. Nyíregyházi voltam, de majdnem Cegléden kötöttem ki. Volt egy katonatársam, aki ceglédi volt és Debrecenbe akarták helyezni, így megpróbáltuk a cserét és szerencsére engedélyezték. Az MN 48. Gépkocsizó Lövészezredhez kerültem, az első beosztásom fegyverjavító rajparancsnok volt. Az orosz fegyvereket a mai napig meg tudom javítani, hiszen Tápiószecsőn, a tiszthelyettes iskolában megtanították.

Mi volt az első komolyabb szakmai kihívásod?

Egyszer a parancsnokom megkérdezte, hogy ki az, aki egy rajjal kimenne Berettyóújfalu mellé, őrizni a munkásőrök bázisát. Azt tudni kell, hogy akkor zajlott a felszámolásuk, amibe a honvédséget is bevonták. Én - mint ifjú titán - jelentkeztem a feladatra, de senki sem szólt, hogy a bázis mellett ott egy termelőszövetkezet (TSZ). Ezért aztán oda se engedtem be senkit. Sokan mondták, hogy nem vagyok normális, de a parancsnokom értékelte az elszántságomat és soron kívül előléptetett.

Hogyhogy?

Gondolj bele: húszéves őrmester voltam, akinek még ott volt a tojáshéj a fenekén. A parancs az volt, hogy senki nem jöhet be, amit végre is hajtottam. Szegény teheneket viszont nem fejték meg… Amúgy később jóban voltam ám a tehenészekkel. Akkoriban elég sok átszervezés volt.

Te ebből mennyit érzékeltél?

Megszüntették az alakulatomat is - így nem volt mit tenni - hazaköltöztünk Nyíregyházára. Javító szakaszparancsnok lettem a Damjanich János Gépesített Lövészdandárnál. Nem éreztem jól magam a szülővárosomban, ezért egy év szolgálat után - amikor meghallottam, hogy a Bocskai István Lövészdandár Mezőtúrról Debrecenbe költözik - azonnal megkerestem a parancsnokot és kértem az áthelyezésemet.

Ezek szerint Nyíregyháza csak egy rövid kitérő volt.

Elég sűrű év volt azért, tele kihívásokkal. Akkor jött Magyarországra II. János Pál pápa, akit volt szerencsém közelről is látni. Hat hétig építettük a zarándokok sátrait Pócspetriben. A másik jelentős esemény a szovjet katonák kivonulása volt. Az oroszoknál más nyomtávú a vasút. Ez azt jelentette, hogy a katonai szerelvényeket át kellett rakodni a szovjet típusú vasútra. Nagyjából két hónapot töltöttem ezzel Záhony közelében.

Ezután…?

Áthelyeztek Debrecenbe, az 1. Gépesített Lövészzászlóaljhoz, ahol hadműveleti és kiképzési tiszthelyettes lettem. Akkoriban még nem voltak missziók, viszont nagy problémát jelentett az árvíz, sokszor pakoltuk a homokzsákokat. A délszláv háború is komoly helyzet volt, majdnem az egész zászlóalj Táborfalvára került, a régiek csak „Vízesés” feladatként ismerik. Akkor úgy éreztem, akár harcba is keveredhetünk. Másfél hónapot töltöttünk Táborfalván, közben - gondolom - folytak a politikai megbeszélések és utána kicsit enyhült a helyzet. Életemben nem gyakorlatoztam annyit, mint akkor.

Mikor lettél vezénylőzászlós?

Ezt a rendszert 2000-ben hozták létre, ebben én is aktívan részt vettem. Mára elfogadott lett, de kezdetben azért voltak nehézségek, sokan nem tudták hová tenni ezt a beosztást.

Szerinted milyen vezénylőzászlós voltál?

Igyekeztem nem hatalmi pozícióként tekinteni erre. A vezénylőzászlós szolgálati elöljárója az összes altisztnek és legénységi katonának. Ő felel a fizikai állóképesség fejlesztéséért, az alaki szabályok betartásáért, a katonák beiskolázásért. A rendet, fegyelmet, pedantériát mindig megköveteltem, mellettem úgy nem ment el katona, hogy szabálytalanul volt felöltözve vagy nem tisztelgett. Ugyanakkor, ha valaki megkeresett a problémájával, azonnal mentem a parancsnokhoz és próbáltam neki segíteni. A tizenhat év alatt többször is a dandár megbízott vezénylőzászlósa voltam; kérték, hogy vállaljam el ezt a beosztást.

És miért nem?

Mert ragaszkodtam a csapatomhoz, az 1., majd a 39. Lövészzászlóaljhoz.

Hogy jött a toborzás?

2016-ban talált meg a lehetőség, de őszintén szólva először nem akartam elvállalni. Jól éreztem magam a zászlóaljnál, eszem ágában sem volt elmenni onnan.

Nagyon érdekel, hogy mitől változott meg a véleményed.

A parancsnokom elmondta, hogy egy tapasztalt katonát keresnek a toborzó irodába, de természetesen nem muszáj elvállalnom. Kértem pár nap gondolkodási időt. Meglepett, de otthon is úgy gondolták, hogy váltsak. A parancsnokom azt kérdezte, hogy „Imre, kinek akarsz még bizonyítani?”. Akkor jöttem vissza a déli határról, ahol huzamosabb ideig voltam vezénylőzászlós. Tíz-tizenöt éve bezárt iskolákban, közösségi házakban, határőrlaktanyákban voltunk elszállásolva, kezdetben még víz és áram sem volt. Kicsit elfáradtam!

Kiégtél?

Sosem szerettem, ha katonákra használják ezt a szót. Az a katona, aki fásult, valamit rosszul csinál. Ha minden reggel úgy kelsz fel, hogy büszke vagy a hivatásodra, akkor sosem leszel fásult. Szerintem az lehet jó katona, aki szereti a hazáját és a nemzetét.

Milyen volt az új környezet?

Először furcsa volt, mert olyan alakulatoktól jöttem, ahol a harcra készültünk fel. Az iroda teljesen más közeg, de toborozni szeretek. Azt vallom, hogy minden magyar férfi legyen katona hosszabb vagy rövidebb ideig. Az egyik kolléganőmmel másfél hónapja járjuk a megye iskoláit, elsősorban a végzős osztályokat. Szeretek a fiatalokkal beszélgetni és úgy tűnik, értem is őket. Törekszem arra, hogy ne száraz előadást tartsak, gyakran viccelődök is. Például elmondom nekik, hogy három dioptriánál gyengébb szemmel nem lehet valaki aktív katona, de hozzáteszem, hogy vannak olyan bajtársaim, akik megműttették a szemüket és azóta átlátnak a falon. Amikor én kezdtem a pályafutásomat, a hadsereg még egy zárt világ volt, nem nyitottunk az emberek felé.

Kihívás az, hogy szakmunkás, egyetemista és többdiplomás is van a jelentkezők között?

Teljesen mindegy, mindenkivel meg kell találnunk a közös hangot és mindenkiben a katonát kell látnunk. Szerintem a kommunikációnk a kiképzésről, a harcászatról kell, hogy szóljon, így az emberek látják, mit is jelent katonának lenni. Sok fiatal meglepődik, amikor arról beszélek nekik, hogy az alapkiképzésen van reggeli testnevelés, kell majd lövészárkot ásni vagy kézigránátot dobni. Szerintem mindenki kiképezhető. Akinek nyolc osztálya van, elsősorban lövésznek, és így tovább. Volt egyszer egy olyan jelentkezőm, aki nagyon nehéz helyzetben volt, tele adóssággal. Szerencsére sikerült bejutnia Szolnokra, a különleges erőkhöz. Azóta összeszedte magát, és akárhányszor Debrecenben jár, mindig bejön hozzám és megköszöni, amit érte tettem.

Azt mondtad, hogy legyen minél több magyar férfiből katona, de mi a helyzet a nőkkel?

Szerintem, ha egy nő bekerül a honvédségbe és teszi a dolgát, sokra viheti és a férfiak is elfogadják. Róth Orsolyát tudom példaként felhozni, akit elvesztettünk egy afganisztáni közlekedési balesetben. Nagyon szerettük Orsit, rendkívül jóravaló, becsületes lány volt és kiváló katona. Azt tapasztalom, hogy az alapkiképzésen sokszor a lányok kitartóbbak, bennük nagyobb a bizonyítási vágy, és csak azért is megcsinálják.

Mit gondolsz, jól kiegészíti egymást a fiatal és az idősebb generáció?

A legjobb párosítás, ha a jól képzett, fiatal tiszt és a sokat tapasztalt, „öreg” altiszt elfogadják egymást. Ha kölcsönösen figyelnek egymásra, a szakasz bármin átgyalogol. A döntés persze mindig a tiszté. Ha ez a döntés jó, akkor mindenkinek jó, ha meg nem, akkor fordítva. Szerencsére pályám során mindig figyeltek arra, amit mondok. Vezénylőzászlósként őrnagyokkal, alezredesekkel, tábornokokkal dolgoztam együtt, de mindig partnerként tekintettek rám és erre büszke vagyok. A toborzó irodába kellenek a fiatalok, de szükség van hiteles, tapasztalt katonákra is. Egy biztos: innen senki nem megy el úgy, hogy nem tettünk meg érte mindent.

A feleséged is szakmabeli. A gyermekeitek sosem akarták ezt a hivatást választani?

Ádám válogatott futballista, többszörös bajnok a Debrecennel, a városban az egyik legközkedveltebb sportoló. Négyéves kora óta focizik, számára nem volt kérdés, hogy ezzel akar foglalkozni. Patrícia lányom egy budapesti ügyészségen dolgozik. A két gyerek egyébként rengeteg időt töltött velünk a laktanyában.

Ezek szerint a nejeddel egy laktanyában is dolgoztatok!

Igen, ő ügyviteles, de munka közben nem találkoztunk sokat, ráadásul én világ életemben irtóztam a papírtól. Sokan nem is tudták, hogy házasok vagyunk, sőt, egyszer valaki azt mondta, nem érti, hogy lehet egy ilyen kedves asszonynak ilyen szigorú férje.

Pedig valójában nem is vagy az. Az unokáidat például a tenyereden hordod.

Igen, két lányunokám van, nagyon sok időt töltök velük.