Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Címvédés Budapesten, trónfosztás Pest megyében

Szöveg: Németh-Zsohár Agnieszka százados |  2015. október 25. 10:10

Immár harmadik éve, hogy az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási Központja Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián rendezi meg a Honvédelmi Kötelék haditornát.

1596003009

A két napos rendezvény első napján a budapesti iskolák, a második napon pedig a Pest megyeiek mérhették össze tudásukat. A tavalyi évben a versenyre nevezett csapatokon túl Budapestről öt, Pest megyéből pedig három iskola regisztrált újonnan a megmérettetésre: a fővárosból összesen 22, a megyéből pedig 12 csapat állt rajthoz.

1596003010

Az időjárás sajnos nem volt kegyes a diákokhoz: a verseny első napján a szakadó eső, a második napon pedig a csípős hideg szél jelentett igen komoly kihívást. A versenyszámok senkinek sem okoztak meglepetést: mátrix futás, fegyveres váltófutás, katonai tereptan, honvédelmi TOTÓ, lövészet és kézigránát dobásban kellett a diákoknak helytállniuk.
Színvonalas, rendkívül izgalmas és sportszerű versenyek zajlottak mindkét napon.

1596003010

A fővárosi iskolák között a Than Károly Szakközépiskola és Gimnázium „Duna" csapata hozta el az elsőnek járó trófeát, amivel nem csak, hogy kvalifikálta magát a tavaszi országos döntőbe, hanem megvédte bajnoki címét is. A Pest megyeieknél a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium „NJSG raj" nevű csapata hozta el az elsőséget, letaszítva a trónról a tavalyi év győztesét.

1596003010

A haditornán különdíjakat is átadtak. A fővárosi versenyen Budapest Főváros Védelmi Bizottsága „legjobb lövész csapat" és „legjobb vegyes" csapat kategóriában adott át különdíjat. A Pest megyei versenyen a Pest Megyei Védelmi Bizottság „legjobb lövész" csapatnak adott át különdíjat.

1596003010

Fotó: a szerző felvételei