Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erőemelő világbajnok lett a vásárhelyi katona

Szöveg: Tordai Kamilla |  2018. szeptember 28. 10:43

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonája nyerte meg az idei GPC Világbajnokság Raw erőemelés junior kategóriáját.

1599193836
Egerben véget ért a nyolc napig tartó, 2018-as GPC Világbajnokság, amelyen összesen harmincnégy ország vett részt több mint ezer nevezéssel. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségéből Gáleg Norbert Krisztián közkatona, a 62. Lövészzászlóalj lövésze is nevezett junior 110 kilogrammos kategóriában, amelyben 770 (285-200-285) kilogramm összteljesítményével világbajnoki első helyezést ért el. Raw felhúzásban 110 kilogramm kategóriában 285 kilogramm teljesítményével második, míg Raw fekvenyomás 110 kilogramm kategóriában 200 kilogramm teljesítményével világbajnoki harmadik helyezést ért el.

„Nagyon sokat köszönhetek az alakulatnak és katonatársaimnak is, hogy eljuthattam idáig. Számos alkalom volt, amikor együtt edzettünk, és segítettek, hogy sérülésmentesen végezzem napi edzéstervemet" – mondta Norbert. „A jövőbeli terveim között jelenleg a munka élvez prioritást, hiszen én is részt veszek a Bakonyban folyó gyakorlatban, ahonnan a világbajnokság idejére engedélyezték a távolmaradást számomra."

Gáleg Norbert már számos helyen bizonyította kiváló teljesítményét. 2017-ben megnyerte az országos fekvenyomó versenyt, a Magyarország legerősebb embere versenyen 5. helyezést ért el, és egyéb más megmérettetéseken még további számos dobogó közeli eredményt tudhat magáénak. Idén májusban pedig a Magyar Professzionális Erőemelő Liga országos bajnokságán első helyezést ért el. Norbert számos hazai sikere után bebizonyította, hogy nemzetközi környezetben is képes helytállni.

1599193836
Fotó: archív

Címkékbajnokság