Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kondicionáló kiképzés és sífelkészítés Mátraházán

Szöveg: honvedelem.hu / uni-nke.hu |  2018. február 10. 7:39

Január 15-28. között kondicionáló és fizikai erőnlétet fokozó kiképzést rendeztek a hajózók, helikopter-pilóták, ejtőernyősök és búvárok számára Mátraházán.

https://hhk.uni-nke.hu/hirek/2018/02/06/kondicionalo-kikepzes-es-si-felkeszites-matrahazan
1599181585
A Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka a csoportparancsnoki teendőkkel Detre Zoltán alezredest, a Katonai Testnevelés és Sportközpont vezető-helyettesét bízta meg. Fő feladata az erőnléti felkészítésen kívül a kijelölt állomány sí jártasságának növelése volt. Hét teljesen kezdő síelővel kezdte meg az alapok elsajátítását.

A kurzus végeztével mindannyian örömmel mondhatták, hogy képesek voltak önállóan, külső segítség nélkül lesiklani a mátraszentistváni sípark lejtőin, valamint használni a felvonó rendszert is. A síelés mellett túrákon is részt vettek.

1599181585
Ezen kívül lehetőségük volt az olimpikonok által is használt mátraházi edzőtáborban, egy igen jól felszerelt kondicionáló teremben erőnléti edzések végrehajtására, és a gyöngyösi uszodába is rendszeresen eljártak.