Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

London 2012 – Ígéretesen kezdtek az evezős lányok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 7. 12:32

A K-1 500 méteren érdekelt Kozák Danuta megnyerte előfutamát a londoni olimpia augusztus 7-ei, keddi versenynapján. A magyar versenyző később a középfutamból harcolhatja ki a legjobb nyolc közé kerülést.

Ebben a számban az előfutamok gyakorlatilag bemelegítésnek számítottak, a Domino Honvéd 25 éves lapátforgatójának például öt riválisa volt első pályáján, és a kiírás szerint a legjobb hat, azaz mindenki a középfutamba került.

A tavalyi, szegedi világbajnokságon és az idén júniusi, zágrábi Eb-n is ezüstérmes Kozáknak jó edzés volt az első pálya, féltávnál még a második helyen haladt a dél-afrikai Bridgitte Hartley mögött, aztán gyakorolva a hajrát, könnyedén megelőzte riválisát és elsőként haladt át a célvonalon.
Hartley mögött harmadikként a női mezőny korelnöke, a 47 esztendős olasz Josefa Idem ért célba, aki már akkor bronzérmet szerzett olimpián − 1984-ben, Los Angelesben, még nyugatnémet színekben −, amikor jelenlegi ellenfeleinek többsége, köztük Kozák, még meg sem született.

Futamgyőztes a Kovács, Janics duó is

1595939738
Jó erőbeosztással magabiztosan győzött előfutamában 500 méteren a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos páros a londoni olimpia keddi versenynapján. Ahogy Kozáknak (K-1 500 m), úgy az Athénban és Pekingben is
aranyérmes, friss Európa-bajnok Kovácséknak sem volt izgulni valójuk első
londoni versenyükön, amelyben öt hajó szállt vízre, s mind
továbbjutott a középfutamba.

A Domino Honvéd 31-szeres világbajnoka hétfőn, a négyessel
már letesztelte a pályát, a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics
ugyanakkor most debütált a híres Eton College fiúiskola tulajdonában
lévő, s a windsori kastély közelében elterülő létesítményben. Bár tét
nem volt, a magyarok remek pályát mentek, harmonikusan evezve,
favorithoz méltó magabiztossággal utasították maguk mögé riválisaikat,
köztük a világbajnoki címvédő osztrák Yvonne Schuring, Viktoria Schwarz
kettőst.

Fotó: Kovács Tamás (MTI)