Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

London 2012 – Kozák Danuta döntős

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 7. 15:10

Kozák Danuta, a Domino Honvéd válogatottja a papírformának megfelelően bejutott a szám augusztus 9-ei, csütörtöki döntőjébe a kajak egyesek 500 méteres versenyében a londoni olimpián.

A keddi versenynapon két pályát is teljesítenie kellett a 25 éves magyar lapátforgatónak; az első, az előfutam teljesen tét nélküli volt, ezzel együtt azért − edzésképpen − megnyerte.
A folytatásban, szűk másfél órával később aztán már nehezebb feladat várt rá, hiszen a nyolc hajót számláló középfutamból csak a legjobb kettő (és a három futam két legjobb harmadikja) léphetett tovább.

A Domino Honvéd kajakosa tavaly, a szegedi világbajnokságon és az idén júniusi, zágrábi Eb-n is ezüstérmet nyert ebben a számban, így egyértelműen esélyes volt a továbbjutásra. Ennek megfelelően végig ellenőrzése alatt tartotta a futamot, már száz méter után az élre állt, s szép, egyenletes csapásokkal haladt a cél felé. Csak a dán Hansen és a svéd Paldanius tudott vele tartani, de ők is csupán „díszkíséretet" adtak, mert végül Kozák magabiztosan, egy hajóhossz előnnyel győzött.

„Ez a győzelem egy kicsit az ellenfeleknek is szólt. Bár nem volt muszáj nyernem, az önbizalmamnak jót tett a siker. Egy kicsit zavart a szél és a hideg, otthon, a kánikulában nem tudtunk felkészülni ezekre a körülményekre" – nyilatkozott a parton Kozák.

Fotó: Kovács Tamás (MTI)