Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A haza szolgálatában

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. augusztus 7. 14:31

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával kezdetét vette a rendészeti, honvédelmi és civil közszolgálati életpályákra felkészítő képzések megújításának folyamata. A stratégiai cél a megfelelő szakértelemmel, kellő hivatástudattal és elkötelezettséggel rendelkező szakemberek képzése, a köz szolgálatára.

1595939739
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egy tavaly márciusban elfogadott törvény alapján alakult meg azért, hogy a közigazgatás, a hon- és rendvédelem számára szakembereket képezzen, biztosítsa a hon- és rendvédelmi szervek tiszti utánpótlását, valamint megteremtse a közszolgálati életpályák közti átjárhatóságot. Magyarország legfiatalabb, de jogelődjei révén komoly múltra visszatekintő felsőoktatási intézménye 2012. január elsején kezdte meg működését, rektorává pedig – tavaly november 29-én – prof. dr. Patyi Andrást nevezték ki.

„A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar egyesítésével létrejött intézmény működésének első hat hónapjában több minden történt, mint más egyetemeken hat év alatt. A folyamatban lévő tanév oktatási, vizsgáztatási feladatainak ellátása mellett az NKE kéthetente ülésező szenátusa – eleget téve a törvényi előírásoknak – közel 100 határozatot hozott, s további mintegy 80 új szabályzatot alkottunk. Megtörtént az egyetem szervezeti rendjének kialakítása, s kezdetét vette a képzési struktúra megreformálása is, ami ugyanakkor hosszabb folyamat, hiszen egy éppen futó képzés szerkezetén nem lehet változtatni" – jegyzi meg Patyi András.

Egyedülálló megoldás

Az egyetem sajátos fenntartói rendszerben működik, három minisztérium – a honvédelmi, a belügyi, valamint a közigazgatási és igazságügyi tárca – felügyelete alatt.

„Ez abszolút egyedülálló megoldás, hiszen a hazai egyetemeket, főiskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyeli" – mutat rá dr. Horváth József, az NKE főtitkára, majd hozzáteszi: a három tárcavezető által delegált egy-egy tag alkotta fenntartói testület hagyja jóvá például az egyetem által megfogalmazott koncepciókat, terveket, s természetesen döntő szavuk van a költségvetés tervezésében is.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 10-én, pénteken megjelenő számában!)