Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„VEK kupa” – idén is

Szöveg: dr. Pál Kata százados |  2012. június 6. 20:44

Az MH Veszélyesanyag Ellátó Központ – az előző évek hagyományainak megfelelően – idén is megrendezte alakulat szintű sportrendezvényét, a „VEK kupát”.

1595936777
A versenyt két időpontban és két helyszínen tartották meg: május 23-án Táborfalván, a VEK-hez tartozó raktár objektumában, illetve május 31-én az örkényi horgászegyesület taván.

A központban szolgáló katonák és közalkalmazottak a meghirdetett egyéni és csapat versenyszámok sokaságából választhattak, így egyebek mellett összemérhették tudásukat labdarúgásban, röplabdában, lábteniszben, kötélhúzásban, főzőversenyen, horgászatban, sakkban, asztaliteniszben, futásban, kézigránát dobásban, lövészetben, darts-ban és csocsóban.

A rendkívül jó hangulatban, mozgással és sporttal telt két nap záró eseménye természetesen az eredményhirdetés volt. A versenyszámok helyezettjei és győztesei az MH VEK parancsnokától Nagy Attila ezredestől vehették át az érmeket, serlegeket és egyéb nyereményeket. A 2012. évi MH VEK Kupa versenyszámainak összesített eredménye alapján a vándorserleget – és egyben a jövő évi rendezési jogot – az MH VEK parancsnokság (Pusztavacs) csapata nyerte.

1595936778