Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Súlyos gondok vannak a brit katonai helikopterekkel

Szöveg: JETfly Magazin |  2008. január 30. 11:07

Egyes források szerint a brit fegyveres erők nap mint nap súlyos gondokkal kénytelenek szembenézni a forgószárnyasok elégtelen száma, illetve bevethetősége miatt.

Az iraki és afganisztáni hadműveletek hatalmas anyagi ráfordítása miatt ugyanis nem jutott elég pénz a hadrendben álló helikopterek felújítására és pótlására, miközben a hadszíntereken fokozott igénybevételnek vannak kitéve. Mindezek következtében drámaian lecsökkent a bevethető forgószárnyasok száma.

Bár a brit hadsereg, a légierő és a haditengerészet több száz helikopterrel rendelkezik, ezek közül csak minden harmadik alkalmas a frontvonali szolgálatra. A védelmi minisztérium illetékesei szerint a jól bevált technikai kannibalizációhoz folyamodtak, azaz számos helikoptert feláldoztak azért, hogy a belőlük kiszerelt alkatrészekkel tartsák a levegőben a többit.

Az iraki és az afganisztáni harctereken szolgálatot telje

1595872819
sítő egységeket különösen hátrányosan érinti a helikopterek alacsony hadrafoghatósága, hiszen mind a szállító, mind a harci forgószárnyasok rendkívül fontos szerepet játszanak a hadműveletekben.

A kiszivárogtatott adatok szerint a meglévő 40 darab CH-47 Chinook nehéz szállítóhelikopterből mindössze 17 vethető be, míg a lényegesen modernebb EH 101 Merlinből is csak 20 darab repülőképes. A harci helikoptereknél sem jobb a helyzet, a korszerű és nagy harcértékű WAH-64D Longbow Apache-flotta is csak 25 darab hadra fogható gépet számlál.

Ugyanakkor még 2006-ban egy igen jelentős helikopterbeszerzési programot kezdeményeztek, melynek alapján Nagy-Britannia kormánya 40 db többfeladatú Lynx helikoptert rendelt hadserege számára, további 30 db-ot pedig haditengerészetének. A hadianyagok beszerzéséért felelős miniszter még 5-5 gépre opciót is bejelentett. Ezek a helikopterek azonban még nem készültek el, így a forgószárnyasok terén továbbra is komoly kihívásokkal küzdenek a britek.