Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Súlyos harcok folynak Nigériában

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. július 27. 15:03

Ötvenöten, más források szerint hatvanöten haltak meg Nigériában a rendvédelmi erők és egy tálibbarát iszlamista szekta közötti összecsapásokban – közölte a rendőrség.

Az iszlám törvénykezés, a saría bevezetését követelő fegyveresek a jelentések szerint Yobe és Borno szövetségi államokban csaptak össze a biztonsági erőkkel.
“Öt rendőr és 50 fegyveres halt meg, egy rendőrőrsöt felégettek" – közölte Ogbonna Onovo nigériai főfelügyelő újságírókkal a fővárosban, Abujában.A harcok vasárnap reggel kezdődtek Bauchiban, az azonos nevű állam fővárosában, amikor a rendőrség meghiúsította egy rendőrőrs elleni támadást.

A főfelügyelő elmondta: az iszlamisták már Borno szövetségi állam fővárosában, Maiduguriban is harcba keveredtek a rendőrökkel.

Egy Borno állambeli szemtanú szerint az iszlamisták vasárnap este rátámadtak a kameruni határnál lévő Gamboru-Ngala városra, elevenen elégettek egy vámtisztet, és elvágták a torkát egy helyi mérnöknek, aki egy új vámhivatal építésén dolgozott. Felgyújtottak egy rendőrőrsöt, több vámépületet és egy templomot is – mondta el Shafiu Mohammed.

A “tálibok" a nigeri határ közelében, Yobe államban fekvő Kanamma faluban állították fel a támaszpontjukat.

2004. januári megalapításakor az iszlamista mozgalomnak 200 tagja volt, köztük nők is. Az afganisztáni tálib rendszer mintájára a nigériai “tálibok" is “tiszta iszlám államot" akarnak létrehozni az ország északi részében.

Az ország északkeleti részében kirobbant erőszakos cselekmények elkövetőinek nincs közük a délen, a kőolajban gazdag Niger-deltában tevékenykedő lázadókhoz.

CímkékAfganisztán