Szabad reflex

Mely törvényre nagyon régóta vár a magyar közvélemény. Azt, hogy kell, meg
is szavazta a választásokon, amikor a FIDESZ programjára szavazott.
Megválasztotta azokat is, akikre rábízta a döntést. Döntöttek legjobb
tudásuk szerint, s lőn médiatörvény. Ahogyan Gábor Áron mondta más
helyzetben: „Lészen ágyú."

Vezért utoljára Mátyás király személyében választhattak szabadon
Magyarországon. Orbán Viktort nem annak választották, s bőven megtanulta
aktív két évtizede alatt, hogy elutasítson minden ilyen pózt. Vezérelvek és
rossz vezérek ellenküzdve kerültek be a politikába két évtizede. Jobban
tudják a leckét, mint más.

A médiában most hangosak a sértettek, viszik a szót, forgatják a tollat.
Újabb veszély Magyarországon, már megint, szinte minden nap. Most éppen
nyakunkba vettük a diktatúrát mi, ostoba, korlátolt szolgamagyarok.

Mi a baj, Jó Urak?! Bántja talán valaki a publicistákat? Kemény bírálatok
kemény alkotóit? Van itt valaki, aki büntet a sajtóban megjelenő politikai
véleményért? S az idézett külföldi sajtó? Hol volt, amikor Magyarország
Nyugat-Európa szemétdombja, hulladék-lerakóhelye lett; amikor 56 %-ról 83
%-ra adósodtunk el, hogy a csecsemőknek is legyen min. 2 millió forint
adóssága az egy piciny fejére jutóan; amikor privatizáltak bennünket,
szétszórva termelő kapacitásainkat s a munkahelyeket, mert inkább piacot
akartak szerezni saját multijaik révén; amikor egy rezsimet támogattak, mely
kilőtte az emberek szemét, s rájuk uszította a rendőrséget 1956 apropóján?!

Mi itt járatlanok vagyunk, mert nem tapasztaltunk ilyent. Elhallgatunk tehát
ez ügyben, költői a kérdés.

Mi itt azonban nem vagyunk járatlanok annak a szennynek, ócska, igénytelen,
a nézőket, lakosságot, olvasókat az igénytelenség felé terelők hatalmának
megítélésében, ami árad gyerekeinkre, a mi magunk szebb igényére, a mi
magunk önérzetére a magyar média nagy, és általános és teljhatalmú
egészéből.

Mi itt nem vagyunk járatlanok annak a hiánynak a megítélésében, amely
alábecsüli a nemzeti önérzetet, az önbecsülést, a jó hazafiakat, a határon
túli magyarok nagy egységét velünk – lenézi, mert nem foglalkozik vele.
Lenézi, mert ha mégis, akkor jobb lenne, ha nem tenné.

Meg tudjuk ítélni a magunk módján, hogy a magyar média igénytelen,
bulvárszellemű, elvtelen. Nem mindenki. Nem ő személyesen. Nem én
személyesen. Hanem az egész, s ha nem is egészen az, mégis: a mérték,
amennyire az, igényli a köz érdekében történő szabályozást.

El lehet-e vitatni, hogy ezt a közt a választott Országgyűlés jobban
képviseli, eleve: képviseli!, mint az ilyen, olyan, amolyan magánérdekeket
tükröző médiaorgánumok? Győzik-e országban kimondhatjuk: nem, távolról sem
igaz, hogy ilyen, olyan, amolyan szerkesztőség, stb. a köz érdekének és a
köz véleményének a letéteményese. Szabad országban mindent szabad – amit a
törvény nem tilt.

És most tilt. Van, amit tilt. Mást szabad. Minden mást szabad.

Mi itt a baj?! Hozzáértők jó része vallja, hogy a magyar média nagy része
bal-liberális, vagy ilyen hatások alatt áll. A magyar társadalomban a
liberálisok súlya most éppen nem mérhető, a baloldalé – ha van ilyen – 10-20
% közé tehető. Milyen joggal kiáltják ki diktatúrának azt, ami itt van. Hogy
nekik fáj a korlátozás? Igen, értjük. Korlátozatlan magánhatalmukat könnyen
állították be közhatalomnak mindmáig, míg Kösz!, halomra nem került a privát
rablás közérdekű dicsőíttetése.

Minek van vége? Most, fél évvel a választások után, sok mérlegelés és
egyeztetés után, vége van annak a korszaknak, mikor a magyar médiát egy pici
elitecske totális szabadságot élvezve használta saját céljaira. A jövőben
ilyen fogalmak lépnek az ő helyükre, mint nemzeti közérdek, kultúra,
hagyomány, az egyszerű ember tisztelete, a család megbecsülése, a gyerek
szeretete, az iskola és a tanár felemelése a helyükre, a honvédelem, és sok
más, amit oly nagy erővel romboltak szemünk láttára. Hogy rombolhatták? Az a
mi hibánk!

A Zrínyi Média Kft. vezetősége