Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szabják a Prince of Wales-t

Szöveg: honvedelem.hu / iho.hu |  2012. február 20. 19:33

Hivatalosan is megkezdődött a Brit Királyi Haditengerészet új repülőgép-hordozója törzsének építése. Ez természetesen Nagy-Britanniában is politikai és katonai előkelőségek jelenlétével jár. Ennek megfelelően az első acéllemez kivágását végző gépet George Zambellas admirális, a brit flotta parancsnoka indította el.

Az új Queen Elizabeth-osztály második egysége, a HMS Prince Of Wales (R09) hagyományos meghajtású repülőgép-hordozó a Portsmouth kikötőjében működő hajógyárban épül majd. A lemezvágás a BAE Systems gyárépületében indult meg. Az ünnepélyes kereket között, lézersugárral, igen pontosan kiszabott lemez a hajó elején, a 02-es alsó blokkban lesz majd beépítve. Ez a szekció 6000 tonna lesz egymagában, itt kapnak helyet a hajó egyes gépészeti rendszerei, raktárak, kapcsolószekrények, több közös helység és 85 kabin is.

A hadra készen 65 ezer tonnás vízkiszorítású hordozó a tervek szerint 50 évig áll majd hadrendben. Kérdés, hogy mi repül majd a fedélzetén. A hagyományos gőzkatapultok helyett már elektromágneses katapultrendszerrel felszerelt hajóval kapcsolatban még az is felmerült korábban, hogy megépítése után azonnal lekonzerválják és tartalékba helyezik, mert nem lesz elegendő költségvetési forrás a Queen Elizabeth és a Prince of Wales F–35C Lightning II-esekkel felfegyverzéséhez. Egy másik forgatókönyv szerint helikopter-hordozóként működhetne a kifejezetten az F–35-ösök méreteihez és kiszolgálásához tervezett és épített repülőgép-hordozó. A Queen Elizabeth-osztály két hajója lesz a Nagy-Britanniában valaha épített legnagyobb hadihajó.

1595931646