Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakszerűen és élményszerűen - továbbképzés pedagógusok számára

Szöveg: Petrcózy Levente | Fotó: Kormány Gábor |  2023. március 30. 11:42

Százhúsz órás továbbképzést tartanak a Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák pedagógusainak az MH Kiss József 86. Helikopterdandár laktanyájában, március 20-30. között. A képzés vezetője Jankovics Ferenc alezredes, az alakulat kiképzési főnöke. A kéthetes tanfolyam célja, hogy a tanárok az itt megtanultakat szakszerűen, a megszerzett tapasztalatokat pedig élményszerűen tudják átadni a kadétoknak, ezzel is népszerűsítve a katonai szolgálatot.

20230329_KG_szolnok_tovabbkepzes_007

A Honvéd Kadét Programban jelenleg százhúsz iskola vesz részt, ezekben az intézményekben több mint hétezeregyszáz kadétot oktatnak. Ezért kiemelten fontos, hogy az iskolák pedagógusai is magukévá tegyék azokat az ismereteket, amelyeket a tanórákon átadnak növendékeiknek.

A továbbképzés két részből áll: a tanárok negyven órás elméleti távoktatás és nyolcvan órás, a szolnoki alakulatnál teljesített gyakorlat során ismerkednek meg a honvédség működésével, felépítésével, feladataival és részleteiben tanulmányozzák a Honvédelmi ismeretek című tankönyv tematikáját.

20230329_KG_szolnok_tovabbkepzes_014

„A képzésen résztvevők átfogó képzést kapnak a fegyverhasználatról, az alakiasságról, valamint a vegyvédelmi és az egészségügyi ismeretekről is. A terepen megtanulják, hogyan kell koordináták alapján tájékozódni, álcát építeni, tüzet rakni és vizet tisztítani. A képzés végén pedig elméleti és gyakorlati vizsgát tesznek” – mondta el érdeklődésünkre Hirtné Ivanics Mariann zászlós, az alakulat honvédelmi nevelési referense.

Hozzátette: a pedagógusok a bakancs kivételével a rendszeresített egyenruhát viselik felkészítés ideje alatt és a felszerelésük része egy gumigépkarabély is. „Erre azért van szükség, hogy megtanulják a helyes fegyverfogásokat és megszokják annak viselését. A továbbképzés során a laktanyában az alaki szabályok betartásával, kiképző kíséretével közlekednek” – fogalmazott.

20230329_KG_szolnok_tovabbkepzes_018

A képzésen résztvevő tanárok a szabadidejükben megismerkednek a helikopterbázissal, bemutatják számukra az irányítótornyot és látogatást tehetnek a RepTár múzeumban is. A legizgalmasabb program azonban a helikopter szimulátor, ahol egy Mi-17-est „vezethetnek”.