Szakszervezeti vezetők a bázison
Szöveg: Dr. Varga József | 2011. január 23. 11:44Január 19-én a Honvéd Szakszervezet (HOSZ) rendkívüli közgyűlésén megválasztott tisztségviselők képviseletében bemutatkozó látogatást tett a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) parancsnokánál Czövek János, a HOSZ elnöke, Lippai Csaba, a HOSZ alelnöke és Jáger Tibor, a HOSZ tagszervezeti kapcsolattartója. A vendégeket Mikusi Zsolt ezredes, a MH KKB parancsnoka fogadta.
Mikusi ezredes ismertette a MH KKB fontosabb kiképzési programjait, a bázis szerepét az MH kiképzési struktúrájában, majd rátértek a két szervezet között érvényben lévő együttműködési megállapodásban foglaltak értékelésére. Megállapították, hogy az alapvetően mindkét fél számára előnyös együttműködést az időközben bekövetkezett változások figyelembe vételével célszerű pontosítani, amelyre a közeljövőben sort kerítenek.
A szakszervezeti vezetők a látogatás végén megtekintették a Vándorúton című képzőművészeti kiállítást, amely a Kárpát-medencei művészek legjobb alkotásait mutatja be.
| |
Fotó: Palotás Levente