Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar honvédek helytálltak a doni áttörésnél

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Máthé Zoltán (MTI) |  2023. január 12. 22:30

A magyar honvéd helytállt, a magyar honvéd jól harcolt a doni áttörésnél 1943-ban - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a 2. magyar hadsereg tragédiájának 80. évfordulóján rendezett megemlékezésen, a budapesti Szentháromság téren, január 12-én, csütörtökön.

D_MTZ20230112009

Két kötelességünk mindenképpen van a doni hősök előtt: az egyik, hogy emlékezzünk és méltassuk őket - hangsúlyozta a miniszter.  „Méltatnunk kell a helytállásukat, emlékeznünk kell arra, hogy a legdrágábbat, az életüket adták, számtalanul megsebesültek, megfagytak, elvesztek, hadifogságba estek, sokan soha nem értek haza, vagy csak megcsonkítottan. Honvédek és munkaszolgálatosok, számtalan sok ember” - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.     

A tárcavezető felidézte: 1943. január 12-én, pontosan nyolcvan évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg harci felderítésnek indult, később azonban rendkívül sikeresnek bizonyult támadással katasztrofális vereséget mért a 2. Magyar Királyi Hadseregre.   

„Nem kenyerem az, hogy vizsgáljam, milyen történelmi körülmények között, milyen helyzetben, milyen okokból és mit is kerestek a Don mentén a magyar katonák. Nekem annyi a feladatom, hogy megállapítsam, a magyar honvédek ott is, akkor is helytálltak. A megcsonkított ország teljesítőképességével arányosan, hiányosan felszerelt, az ország határain kívül homályos célok mentén odavezényelt katonák példásan tették a dolgukat. Jól harcoltak, de katasztrofális vereséget szenvedtek, ezzel számtalan magyar család veszítette el fiait, a jövőjét, ami előkészítette további nemzeti tragédiák bekövetkezését” - mondta a miniszter.  

Erre a veszteségre való emlékezés és a gyász a mi feladatunk, miközben méltatnunk kell a helytállásukat - hangoztatta.

„A másik kötelességünk pedig az, hogy tanulságokat vonjunk le a magyar katonák áldozataiból, és átértelmezzük azokat a jövőbeli áldozatokra. A legjobb háború az, amit meg sem vívnak” - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.    

A meg nem vívott háború lehetőségét a tárgyalások, a diplomáciai megoldások jelentik - jelentette ki a honvédelmi miniszter, kiemelve: ehhez egy olyan elrettentő erőre, jól kiképzett, jól szervezett, jól felfegyverzett, erős hadseregre van szükség, amelyik semmilyen más lehetőséget nem hagy a lehetséges ellenség számára, mint a tárgyalásokat.    

A nemzeti kormány ezért épít egy komoly, létszámában is tekintélyes, felszereltségében 21. századi, innovatív, modern, high-tech haderőt. Azért, hogy ez egyszerre legyen garanciája a békének és a magyar emberek biztonságának - hangsúlyozta a tárcavezető.

D_MTZ20230112014

A budavári Mátyás-templom előtti téren megtartott megemlékezésen a különféle katonai alakulatok képviselői mellett hagyományőrzők is részt vettek, akik a honvédség nyolcvan évvel ezelőtti egyenruháiban rótták le kegyeletüket.    

Az alakulatok képviselői nyolcvan emlékmécsest gyújtottak, miközben nyolcvan, a doni áttörésnél elesett magyar katona, illetve munkaszolgálatos nevét olvasták fel. A megemlékezés után a hős magyar honvédek előtt tisztelegve misét tartottak a Mátyás-emplomban.

D_MTZ20230112001