Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Száll a gép, a harci gép…

Szöveg: Halmos B. Ágnes | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2024. május 30. 8:26

„Köszönöm az elmúlt öt-hat esztendőben végzett munkáját mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ezt az emlékművet itt a bekötőút elején felállíthattuk” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, május 29-én, a 8-as számú főút és a szentkirályszabadjai repülőtérre vezető út találkozásánál felállított Mi-24 harci helikopter-emlékmű avatóünnepségén.

Vargha Tamás kijelentette, az épp „lecsapni készülő” helikopter „emlékeztet minket egy valóban legendás ezredre”, majd felidézte, hogy Szentkirályszabadján 1938-ban hozták létre a füves repülőteret, amely 2004-es bezárásáig repülő-, majd helikopterbázis volt.

A miniszterhelyettes felidézte az itt szolgált katonák elhivatottságát és megköszönte a helikoptervezetők, repülőgépvezetők, javítók, kiszolgálók áldozatvállalását, hozzátéve, hogy „nemcsak Veszprém, hanem az egész ország büszke a katonáira.”

03_20240529mi24emlekmuatadas_HSZ3

Vargha Tamás szerint a katonának tudnia kell, hogy dicső múltunk az az erős talapzat, amin állva esküt tesz, és a harcban a feladatát akár élete árán is végre tudja hajtani. A múlt „megőrzésében és továbbadásában segít ez a helikopter-emlékmű, hisz arra emlékeztet, hogy itt egy legendás ezred szolgált.”

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy fontos szerepet töltöttek és töltenek be a katonák – és maga a katonai hivatás általában – a város életében. „Mindig is települtek a városban alakulatok, és az egyik legendás ezek közül épp az a harci helikopter ezred, amely itt működött nagyon sokáig, és nagyon sok veszprémi családban ez élő hagyomány ma is, életük fontos része” – fogalmazott.

07_20240529mi24emlekmuatadas_HSZ13

Kaptur József nyugállományú alezredes, az egykori „Kerecsen” harci helikopter zászlóalj parancsnoka 26 évet töltött a levegőben, abból 25 évet Mi-24 harci helikopterrel repült. Nem véletlen tehát, hogy 2017-ben Gulyás Zoltán dandártábornokkal együtt kezdeményezte, hogy méltó emléket állítsanak a dicső múltú MH 87. Bakony Harci Helikopter Ezred személyi állományának.

Veszprém vezetése örömmel állt a kezdeményezés mellé, s miközben zajlottak az egyeztetések a helyszínről, a felállítás körülményeiről, Kecskeméten megkezdődött az egykor az NDK-ban szolgálatot teljesítő 96+36 (Luftwaffe) lajstromszámú gép átalakítása emlékművé, vagyis a hatástalanítása és tömegének csökkentése.

Az eredeti tervek szerint a helikopter az emlékművön 338 fokos felszálló iránynak megfelelően, 15 fokos bólintási szöggel és kiengedett futókkal „repült volna”, mintha éppen a reptérről szállna fel. Ez technikai és rögzítési okok miatt kicsit megváltozott, és ma behúzott futókkal látható.

14_20240529mi24emlekmuatadas_HSZ8

Az egykori NDK-s gép „régi magyar tarka” festést kapott, és 005-ös oldalszámot, emléket állítva az első Szentkirályszabadján leszállt gépnek. Az MH 87. Bakony Harci Helikopter Ezred logója a pilótakabin oldalára került, valamint egyik oldalra a „Kerecsen” harci helikopter század és a hozzá tartozó „Fekete bárány” műszaki század logóit, míg a másik oldalon a „Phoenix” harci helikopter század és a hozzá tartozó „Vörös sárkány” műszaki század logóit festették fel.

Ahogy az emlékmű avatóünnepség résztvevői, egykori és mai pilóták, hajózók fogalmaztak, a „sas leszállt” és Szolnok után újabb Mi-24-es harci helikopter-emlékmű látható hazánkban.