Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Számos szélsőségessel végzett a szomáliai hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. január 31. 16:17

Az al-Shabaab terrorszervezet legalább 136 harcosával végzett a szomáliai hadsereg egy kétnapos művelet során – közölte január 29-én, vasárnap Abdirahmán Juszuf, a szomáliai tájékoztatási miniszter helyettese.

„A szélsőségesek éppen a hadseregünk katonái elleni támadás előkészületeivel voltak elfoglalva, amikor a különleges egységeink megelőző csapással kiiktatták őket” – ismertette a tárcavezető-helyettes. Hozzátette, hogy az Alsó-Shabelle tartományban végrehajtott támadás során további 90 ember sebesült meg. A kormányerők veszteségeiről ugyanakkor nem tett említést.

A szomáliai elnök nemrégiben totális háborút hirdetett a kelet-afrikai ország déli és középső területének nagy részét ellenőrző al-Shabaab ellen, amelynek több ezer harcosa van.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó csoport részben a polgári lakosság, üzletemberek és utazók megsarcolásából és zsarolásából tartja fenn magát, célja pedig az iszlám törvények szigorú értelmezésén alapuló uralom megteremtése az országban.