Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szélsőbalos terroristát vettek őrizetbe

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. augusztus 29. 8:21

Õrizetbe vették Verena Beckert, az egykori Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion – RAF) szélsőbaloldali német terrorista csoport volt tagját. Az 57 éves Beckert azzal gyanúsítják, hogy 1977 őszén részt vett a Siegfried Buback volt szövetségi főügyész és két kísérője elleni merénylet előkészítésében és végrehajtásában.

A hatóságok egy héttel ezelőtt egy házkutatás során olyan bizonyítékokat találtak, amelyek alátámasztják a Beckerrel szembeni gyanút. Ezen túlmenően DNS-vizsgálat is megerősíti azt a feltevést, hogy a nő részt vehetett a gyilkosságokban. Azt azonban továbbra sem tudják kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Becker adta le a halálos lövéseket a főügyészre.

A Buback-gyilkosság ügyében 1980 márciusában vádemelés nélkül zárták le a nyomozást Verena Becker ellen. Ebben az időben egyébként Becker más bűncselekmények miatt börtönbüntetését töltötte. 1989-ben államfői kegyelemben részesülve szabadult a börtönből, jelenleg Berlinben él.

A RAF az “imperializmus", a fennálló társadalmi rendszer ellen hirdetett harcot a hatvanas évek végétől. A többgenerációs csoport 1971 és 1993 között több mint harminc gazdasági vezetőt, jogászt, politikust, katonát és rendőrt gyilkolt meg.

Címkékjogvizsga