Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szemétlerakóba szállították az amerikai katonák maradványait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 9. 15:13

Az amerikai légierő doveri halottasháza összesen 274 katona maradványait szállíttatta egy virginiai szemétlerakóba – adta hírül december 8-án, csütörtökön a The Washington Post című lap honlapján.

A halottak hozzátartozóit, akiknek azt ígérték, hogy az elhamvasztott maradványoktól méltó, tiszteletteljes búcsút vesznek majd, nem értesítették arról, hogy hamvakat egy szeméttelepre szállították. A cikkből kiderült, hogy az ügy súlyosan roncsolódott holttesteket érintett, pontosabban 274 katona 976 darabját.

Az azonosított testrészek mellett a szemétben végezte 1756 olyan, a harctéren összeszedett, majd elhamvasztott testrész vagy -foszlány is, amelynek DNS-vizsgálatát a roncsolódás foka miatt már nem lehetett elvégezni.

Az eset, amelyről – még számadatok nélkül – először novemberben számolt be a The Washington Post, mély felháborodást keltett abban az országban, amely évente tízmilliókat költ eltűnt katonáinak felkutatására.

Az emberi hamvakat az elégetett kórházi hulladékkal együtt 2004 és 2008 között szállították ki a szeméttelepre. A halottasház vezetői ezután úgy döntöttek hogy sokkal méltóbb végtisztesség, ha a háborúban darabokra szaggatott halottak porát a tengerbe szórják.

2008-ban egyébként Robert Gates akkori védelmi miniszter vizsgálatot rendelt el a doveri halottasház ellen, miután bejelentés érkezett, hogy a hősi halottakat kegyeletsértően egy olyan krematóriumban hamvasztják el, amelyben – külön kamrában ugyan, de – háziállatok tetemét is elégetik.