„Szerintem a víz a legrandább közeg!”

Szöveg: Kiss Dezső | 2010. június 7. 11:48

…, csattan fel gépkocsi-parancsnokunk, miközben egy Ural teherautóval már több száz métert méteres vízben gázolva teszünk meg az „úton”. „Szikszói vagyok, a családom most is ott él, az anyuék és a nővéremék háza is víz alá került három hete” – erősíti újabb adalékkal a vízről, mint „közegről” hangoztatott véleményét.

Pedig az alkonyat utolsó fényeinél még valamit látunk is a környezetből, ami visszafelé már nem így lesz, addigra teljes sötétségben kell majd pihenőre hoznia a „bocskais" fiúknak a ZMNE tizenkét órája dolgozó hallgatóit és hivatásos katonáit. Kétszer hatvan főt terveztek a munkacsoportba, tehát ennyi friss erőt kell kijuttatni, illetve ugyanennyien mehetnek a megérdemelt pihenőre. Mindösszesen 274 fő – tiszt, tisztjelölt, civil és katona, oktató és hallgató – vesz részt jelenleg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről a védekezésben.

Készenlét

A gépezet szombaton indult be a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem számára, amikor véglegessé vált, hogy az egyetem árvízi védekezésbe bevonható erőit is igénybe kell venni a töltések erősítéséhez, illetve a védekezéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásához. A kiértesítés rendben megtörtént, majd – az intézmény sajátos helyzetéből adódóan, vagyis, hogy jelentős számban civil hallgatói is vannak – plusz lehetőségként azonnal megkezdődött az önkéntesek toborzása is. (Vasárnap estig 79 civil tanár és hallgató jelentkezett az önkéntes árvízi mentési munkára.) A szállítás és az egyéb logisztikai feladatok megszervezése nem kis terhet rótt az egyetem szakembereire, hisz a munkavédelmi oktatástól a védőfelszerelésen át a szúnyog- és kullancsriasztóig rengeteg feladatot kellett megoldaniuk – eddig sikeresen.

A védekezés

Az első munkacsoport százhúsz fővel, vasárnap hajnali fél négykor indult útba a Hungária körútról, tizenkét autóval, köztük két autóbusszal, két kisbusszal és három 5 tonnás, terepjáró teherautóval és utánfutókkal. A cél Gesztely, a logisztikai ellátó pont és ideiglenes települési körlet volt. Az eseménytelennek tűnő utat „csak" az áradás nehezítette – már a menet közben vált nyilvánvalóvá, hogy az M30-as miskolci bevezető szakaszát le kell zárni, ami több mint száz kilométeres kerülő megtételére kényszerítette a segíteni, menteni igyekvőket. A megérkezés, védőfelszerelés és védőoltás felvétele után azonnal megindultak a vízügyi szakemberek által akkor legkritikusabbnak ítélt, a Hernád jobb partján lévő Ongaújfalu Ócsanálos közötti területre. Az áradó folyót jobbról már csak a vasúti töltés támasztja. A munkacsoport telepítése izgalmakkal indult: az egyik teherautó az átázott, hirtelen megsüllyedő töltésen a kétméteres árokba borult, a platón tartózkodó húsz főnek bántódása nem esett – azon túl, hogy kénytelenek voltak a nem kívánt úszás és egy alapos zuhanyzás után száraz ruhát venni, mielőtt munkába állhattak volna. A teherautót kivontatták, estére már újra munkába állt. Az eset ugyanakkor hasznos tanulsággal is szolgált: ezt az útvonalat már csak a Bocskai Lövészdandár által biztosított Ural teherautók használhatták.

A váltás

Miközben az első munkacsoport a buzgárok és átfolyások megfékezésével foglalatoskodott, a második csoport már útra készen várakozott Budapesten. A folyamat számukra is a megszokott mederben haladt. Gyülekező a lejtős teremben, gyors létszámellenőrzés, parancsnoki feladatszabás és eligazítás, munka, környezet és balesetvédelmi oktatás (valamint tűzvédelmi, amelynek első említése széles mosolyt csalt az árvízhez igyekvők arcára), és már indulnak is az autóbuszok, most már ismert útvonalon. Még világosban meg is érkezett a csoport Gesztelyre, ahol addigra már teljesen berendezett elosztó állomás, pihentető fogadta. A „befogadó kör" (Csizma, VV-harisnya, mentőmellény, munkavédelmi kesztyű és védőoltás, valamint a személyes holmik lepakolása után) már a cikk elején említett teherautón utazunk.

Gesztely, mint egy felbolydult méhkas: vízügyi szakemberek, katasztrófavédelmisek, polgárőrök rendőrök és közmunkások hada dolgozik a töltéseken, mert a víz már a belső portáknál van. Többször megállunk érdeklődni – praktikusan minden hivatalos közegnek tűnő embertől megkérdezzük ugyanazt: Lezárták-e már a hidat? Mert, ha a hídra lerakták a homokzsákokat – ahogyan azt eredetileg, még a teherautók utolsó ittjártakor tervezték –, akkor több tíz kilométeres kerülőre kényszerülünk, ami késlelteti a váltást is, márpedig a gyakorlatilag az egész éjszakát ébren, utazással, majd a nappalt munkával töltő első munkacsoportnak minden perc egyre nehezebb. Szerencsénk van, az út – szinte csak ezzel a három gépjárművel – még járható.

Gesztelyt elhagyva már nem csak veszélyeztetett portákat látunk, több lakóház és egyéb épület is víz alatt van. Az egyik szakaszon megrendítő, még hosszú ideig a fülekben csengő zajjal, zúgóként ömlik át a folyó – a házon is át – több kerítés talapzatán. Több mint két kilométer hosszan csak egyetlen változatosság van a köröttünk lévő „tengeren", itt-ott „csak" sekély az úton keresztül ömlő ár, látni egy-egy felezővonalat a vízen át, ami jó támpont a korrekcióhoz, embereket a katonatársainkat szállítják a sofőrök, az irántuk érzett felelősség a legfontosabb. A vasúti töltésen átjutva megpillantjuk a fegyelmezetten várakozó csoportot. Gyors egyeztetés a parancsnokok – és természetesen a hallgatótársak, kollégák – között, és már el is köszönt a két csoport. Az újak megindulnak a nyolcszáz méternyire lévő munkahelyre, ahol egész éjszaka dolgozni fognak, a régiek pedig felkapaszkodnak a teherautókra, hogy egy gyors zuhanyzás és vacsora után remélhetően jót pihenve reggel hattól ismét bevethetőek legyenek. Mivel egyszerre csak hatvanan férnek el a teherautókon, az első munkacsoport fele még legalább egy órás várakozásra kényszerül.

A még mindig önmagukat jó formában érző hallgatók egy csoportja tüzet rögtönöz és – szalonna helyett – az átnedvesedett zokniját „nyársra húzva" adomázik, de a többség visszahúzódik a sötétbe, és csendben várakozik. Azért annyit sikerül megtudni, hogy a többség keményebb munkára számított, a katonák egy része szervezetlennek érzi a védekezést, bizonytalannak az őket irányító szakaszmérnökök által kiadott utasításokat. Az egyik hallgató félhangosan elejtett megjegyzése jellemzi tán legjobban a hangulatukat: ,,Ha ezt előre tudom, legalább egy jegyzetet elhoztam volna magammal, és a lötyögősebb időszakokban készültem volna a vizsgáimra!

A vasúti töltés elcsendesedik, a borsodi éjszaka csendjét csak a szinte menetrend szerint szálló katonai helikopterek rotorja és a békák legalább olyan hangos zenéje veri fel.
Valahol távolabb a törzsek tartalékot képeznek, munkaterveket készítenek, újabb munkacsoportok indulnak váltani a töltésekre, míg mások meleg teával, szállással várják a töltésekről visszatérőket.

Még több cikk az árvízről és a Magyar Honvédség szerepvállalásáról itt!