Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíria tagadja, hogy Scudokat szállított volna a Hezbollahnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 22. 6:31

Cáfolta Szaad al-Haríri libanoni miniszterelnök azt az izraeli állítást, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezet nagy hatótávolságú Scud rakétákat kapott Szíriától. Simon Peresz izraeli államfő egy hete Párizsban nyilvánosan megvádolta Szíriát, hogy Scudokat szállít a Hezbollahnak, amelyekkel a szervezet a zsidó állam egész területére csapást mérhet.

A libanoni kormányfő a La Stampa című olasz lapnak úgy nyilatkozott, hogy ez a vád hasonlít azokra, amelyek a néhai Szaddám Huszein iraki diktátor tömegpusztító fegyvereiről szóltak. A fegyvereket nem találták meg, a fegyverek nem léteztek – jelentette ki a politikus.

Szaad al-Haríri szerint a Scudokról szóló állítások célja ürügyet szolgáltatni a Libanon elleni fenyegetésre.

A Szíria és Irán által támogatott Hezbollah részt vesz a libanoni kormányban, és komoly támogatást élvez az ország síiták lakta déli részén.

Címkékrakéta