Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szökésben lévő katonákat lőttek le Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 20. 15:49

Szíriában december 19-én, hétfőn legéppuskáztak 60-70 szökésben lévő katonát – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A török határon fekvő Idlib tartományban lezajlott vérengzésről egy túlélő számolt be.

A szökevények állítólag csatlakozni akartak társaikhoz, akik már korábban dezertáltak, és sokan közülük szembe is szálltak a hadsereggel. Az üldözők közül is elestek hárman. Egyéb részletek nem ismeretesek.

Az OSDH tudomása szerint a kormányerők kilenc civilt lőttek agyon hétfőn a déli Deraában, amely a kilenc hónapja kezdődött tiltakozások egyik első helyszíne volt, valamint keleten Deir-ez-Zórban és Idlibben, északnyugaton.

Az újabb összecsapások és leszámolások azzal párhuzamosan zajlottak, hogy a damaszkuszi kormány beleegyezett külföldi arab megfigyelők beutazásába. Az ellenzék többségét összefogó Szíriai Nemzeti Tanács szerint a rendszer most is csak manőverezik, ezért azt szeretnék, ha az arab államok „elrettentő erőt" küldenének Szíriába.

Címkékjog