Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolnokon segítettek a különleges katonák

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Nagy Gábor |  2020. október 26. 16:28

Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái - az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére - fertőtlenítették a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Kollégium épületét október 26-án, hétfőn délelőtt.

fertőtlenítes_Szolnok (7)

Pécsvárady Szabolcs ezredes, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár megbízott parancsnoka érdeklődésünkre elmondta: kilenc katonából álló fertőtlenítő raj hajtotta végre az intézmény fertőtlenítését. „A COVID-19 veszély, illetve a járvány erősödése miatt a Magyar Honvédség is részt vesz azokban a munkákban, melyekkel a veszély, illetve a kockázatok csökkenthetőek. Ennek megfelelően a kijelölt objektumokban a honvédség hajtja végre a megfelelő fertőtlenítést” - hangsúlyozta az ezredes.

A parancsnok kiemelte: a feladatot végrehajtók teljes biztonságban dolgoztak, hiszen megfelelő kiképzéssel és a szükséges védőfelszerelésben léptek be az iskola épületébe. „A katonák megkapták a megfelelő felkészítést az adott anyag használatából. A feladat végrehajtásához az általános vegyivédelmi kiképzés során is felkészítést kapnak a katonák, a rendszeresített védőfelszerelés pedig megfelelő védelmet nyújt számukra” - tette hozzá Pécsvárady ezredes.

GALÉRIA