Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szöul szerint Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétát tesztelt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 20. 10:43

Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétát tesztelt keleti partjainál december 19-én, hétfőn, aznap, mikor az ország bejelentette vezetőjének, Kim Dzsong Ilnek halálát – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség névtelen kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.

A dél-koreai hadsereg egyelőre nem tudta megerősíteni az értesülést.

Egy neve elhallgatását kérő dél-koreai tisztségviselő szerint az esemény nem áll közvetlen kapcsolatban a „Kedves Vezető" halálának bejelentésével.

A rakétát hétfő reggel tesztelték, míg Kim szombati halálát délben jelentették be.

Észak-Korea szokásos hadgyakorlatai keretében vagy politikailag kényes események idején indít egy-egy rakétát. Legutóbb ilyesmi júniusban történt.

A nemzetközi közösség aggódva figyeli a katonai jellegű atomprogramot folytató Észak-Koreában zajló eseményeket. Dél-Korea elővigyázatosságból készültségbe helyezte hadseregét az 1,2 milliós északi haderővel szemben.