Szülőfaluja érdemérmét vehette át az ország egyik legtapasztaltabb pilótája

A Szülőföldem Tiszaeszlár érdemérem alapítását és adományozását idén határozta el Vajda László, a község polgármestere, a helyi képviselőtestülettel egyetértésben. Az elismerést első ízben Asztalos István alezredesnek, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis repülésbiztonsági főnökének ítélték oda. Az alezredes az érdemérmet a XXI. Tiszaeszlári Aratónapon, július 9-én, vehette át a polgármestertől.

„Nagy meglepetésként ért, amikor értesültem az elismerésről, mindenképpen megtisztelő, hogy rám gondoltak, mint első kitüntetett” – mondta a júniusban 53. születésnapját ünneplő Asztalos alezredes.

„Gyerekkoromat töltöttem Tiszaeszláron, és mondhatom, hogy nagyon vidám életem volt. Igazi rosszcsont falusi lurkók voltunk, iskola után sötétedésig rúgtuk a labdát a focipályán, és mindenféle csínyeket követtünk el. Csak jó emlékeket őrzök a faluról és az akkori barátaimról. Tizennégy éves koromban aztán elhagytam Tiszaeszlárt, Nyíregyházára kerültem katonai kollégiumba. Utána már csak hazajáró vendég voltam, szüleimet látogattam meg otthon, majd feleségemmel 1990-ben Kecskemétre jöttünk. Sajnos édesanyám tizennégy évvel ezelőtt elhunyt, édesapám ezután hozzánk költözött. Ha mostanában Tiszaeszlárra megyünk, a temetőbe vezet az utunk, anyukám és nagyszüleim sírjához. Feleségem a közeli Rakamazról származik, így rokonlátogatóban azért gyakran átutazunk a falun. Most is nagy örömmel jöttem” – vallott tiszaeszlári kötődéseiről az alezredes.

Meglepőnek tűnhet, de Asztalos István gyerekkorában egyáltalán nem készült pilótának, még katonának sem. A családi hagyományokat, MÁV-dolgozó édesapja példáját követve sokáig mozdonyvezetőként képzelte el jövőjét, ezért pályaválasztáskor erősáramú berendezés-szerelőnek akart továbbtanulni. A sors keze, hogy pont akkoriban járt iskolájukban egy katonatiszt a hadkiegészítő parancsnokságról, és előadása hatására István végül egy nyíregyházi gimnáziumba jelentkezett, egyúttal bekerült a katonai kollégiumba.

„De akkor is még inkább a mélységi felderítés vonzott. Cserkészgyerekként tetszett a kúszás-mászás, az erdőben való tájékozódás, és a filmekben láttam, hogy a felderítők ejtőernyővel ugranak és búvárkodnak is. A gimnázium harmadik osztályában aztán pár osztálytársam – akik nagyon szerettek volna repülni - rábeszélt, hogy menjek velük Kecskemétre orvosira. „Három napot lehet lógni” – mondogatták, és ez az indok melyik tinédzsert ne győzné meg? A vége az lett, hogy egyedül én kaptam meg vadászgépre az alkalmasságit. Még ekkor sem voltam biztos abban, hogy a hajózói pályán induljak el, de amikor az MHSZ-oktatóm, Szász Alajos először felvitt az égbe és megmutatta, mi is a repülés, onnantól kezdve minden hétvégémet a repülőtéren töltöttem” – idézte fel mosolyogva az alezredes.

Nyíregyházán kezdett 1986-ban Zlin-142-esen, majd a szolnoki Kilián György Repülőműszaki Főiskoláról egyből a Szovjetunióba küldték 1987 szeptemberében. 1988 tavaszán – amikor Asztalos István még nem töltötte be a 19. életévét – sugárhajtású repülőgéppel, L-39-essel rajtolt a kiképzésük, aki pedig vette az akadályt, átülhetett a MiG-21-esbe.

„Húsz éves koromban már a hangsebesség felett repültem. Képzett vadászpilótaként kerültem haza a Szovjetunióból, de jogosítványom még nem volt, így autót nem vezethettem” – árult el egy újabb, nem hétköznapi adalékot pályafutásából az alezredes. Első beosztását Kecskeméten kapta, 1991-től szolgál a mai MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

Asztalos István pályafutására jellemző és tehetségét, tudását dicséri, hogy több géptípusnál a legelőször kiképzett magyar pilóták között volt. Így 1993-ban az első csoporttal ment ki Oroszországba a MiG-29-esre való átképzésre. Majd repült együléses L-159 ALCA géppel is, ott is úttörő volt a magyarok között. Aztán első öt hajózó közé válogatták, akik 2005-ben Svédországban elkezdtek a Gripennel ismerkedni és repülni. Egészen 2018-ig az alezredes vadászpilóta volt, akkor kapott egy felkérést az új Dassault Falcon 7x szállító repülőgépre való átképzésre.

„Mivel nem terveztem, hogy nyugdíjas koromig vadászgépen fogok repülni, átgondoltam a lehetőséget, és úgy döntöttem, élek vele. Egyedül kellett befejeznem a Falconra történő átképzést, mert közben a társam abbahagyta. Nehéz volt, de jó érzéssel tölt el, hogy sikerült. A repüléssel nem volt gond, inkább ahhoz kellett szoktatnom magam, hogy a szállítógépen ketten vagyunk pilóták, együtt kell működnünk, nem mindent egyedül kell megoldanom, mint egy vadászrepülőgép kabinjában. A kapitányi vizsgát idén tettem le a Falconra. Hogy hiányzik-e a Gripen? Őszintén megmondom, néha megfájdul még a szívem, főleg mikor hallom őket felszállni, de tudomásul vettem, hogy lezárult egy korszak, és nem érzem a hiányát, hogy 9 G-s fordulókkal terheljem a gerincemet” – jelentette ki az alezredes, aki egyébként MiG-29-essel körülbelül hatszázötven órát repült, Gripennel pedig közel ezerötszázat.

A Falconnal is már ezer óra fölött jár, de kihívások még ezután is várnak Asztalos alezredesre. Reményei szerint ugyanis jövőre részt vehet az új Embraer KC 390-es rámpás szállítórepülőgépre történő átképzésben, és az első csoporttal utazhat ezügyben Brazíliába.

„Biztos, hogy könnyebb, ha lehet tapasztaltabb kollégától tanulni, de az átképzéseken minden egy jól felépített tematika szerint történik, innentől kezdve pedig az egyénen múlik, helytáll-e. Én szeretem az új feladatokat, kihívásokat, inspirálnak és így jobban odateszem magam. Lehet, hogy majd én leszek az, aki átadja a tudását az utánunk jövő fiatalabb pilótáknak” – mondta Asztalos István. A felvetést, hogy miután több vadászgép-típuson és már szállítórepülőn is szolgált, ő lehet jelenleg hazánk talán legtapasztaltabb pilótája, az alezredes szerényen és egyértelműen visszautasította. Csupán annyit jelentett ki, hogy korosztálya tagjaihoz képest esetleg több tapasztalattal rendelkezik több típuson.

Komoly repülőgép-meghibásodással soha nem kellett szembenéznie, apróbb problémák előfordultak ugyan, de teljesen kezelhetőek voltak. A legveszélyesebb szituációba bevallása szerint akkor került, amikor Svédországban először dobták be pilótaruhában mély vízbe.

„Akik ismernek, tudják, hogy nem úszok igazán jól, leginkább egy nyeletlen fejszéhez hasonlóan… A víz szerintem habzott körülöttem, úgy tapostam, hogy a felszínen maradjak. Valóban túlélő-képzés volt ez számomra” – jegyezte meg az alezredes humorosan.

Repülésbiztonsági főnökként Asztalos alezredes mind a levegőben, mind a földön történő mozgások koordinációjáért felelős a kecskeméti repülőbázison. Utóbbi csak a laikusoknak szorul magyarázatra, hiszen akár egy eldobott szemét is veszélyeztetheti a repülés biztonságát. A jelenleg hat fős, pilótákból, légiirányítóból, műszaki szakemberekből álló egység dolgozza ki például az apronokon, előtereken történő mozgások biztonsági előírásait, a repülési ajánlásokat, eljárásokat. Ezenkívül kivizsgálják a rendkívüli eseményeket és ajánlásokat, vagy bázisparancsnoki intézkedéseket készítenek elő.

„Azt a szabadságot, amelyet egy egyszemélyes sugárhajtású gépen él át az ember, miközben különböző figurákat hajt végre, a földközelből pillanatok alatt több ezer méteres magasságig jutva, vagy a kötelékrepülés, a légiharcok szépségeit, a csillagos ég alatti repülést – mindezt nem lehet szavakkal visszaadni. Minden felszállás élmény, hiszen mindig más a feladat, a kihívás. A Falconnal pedig túlzás nélkül bejártam a világot, Tokiótól Amerika nyugati partjaiig. Olyan helyekre jutottam el, melyekre életemben nem gondoltam” – így összegezhető röviden, de annál hatásosabban, az alezredes miért nem cserélné el semmi másra hivatását.

És hogy még meddig fog repülni? Nagyon odafigyel az életmódjára, a regenerálódásra, remek egészségi állapotban érzi magát, úgyhogy reméli: pilótaként fog nyugdíjba vonulni, onnantól kezdve pedig minden idejét és energiáját családjának szeretné szentelni.